Környezet
Ketyeg az óra! Ennyi van hátra a kipusztulásig egy szuperszámítógép szerint
Az emberiségre leselkedő fenyegetések sokasága riasztó: klímaváltozás, halálos vírusok, nukleáris katasztrófák, mesterséges intelligencia. De vajon mikor üt a végítélet órája? A Föld sorsa egyértelmű: a tudomány jelenlegi állása szerint a Nap 5 milliárd év múlva vörös óriássá válik, elnyelve bolygónkat. Azonban az emberiségnek nem kell vele pusztulnia, valószínűleg jóval hamarabb ki fog halni.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/emberiseg-kihalasa.jpg?x33573)
A lehetséges végkifejletek között kiemelt szerepet játszik a klímaváltozás. A Bristoli Egyetem kutatói szuperszámítógépes szimulációval vizsgálták ezt a forgatókönyvet, arra a kérdésre keresve a választ, hogy mikor és hogyan következne be az emberiség pusztulása a klímaváltozás következtében.
A Nature Geoscience folyóiratban megjelent tanulmány és a szimuláció eredményei szerint a jövőben a kontinensek egyetlen szuperkontinenssé egyesülnének (Pangea Ultima néven), ahol elviselhetetlen körülmények uralkodnának: 40-50 Celsius-fokos átlaghőmérséklet, megnövekedett szén-dioxid-szint, kevés édesvíz és magas páratartalom. Alexander Farnsworth, a tanulmány vezető szerzője szerint ezek a körülmények az emberiség és számos más élőlény kihalását okoznák.
“Az emberek – sok más fajjal együtt – kihalnának, mivel képtelenek lennének izzadással elegendő hőt leadni a testük lehűtéséhez”
– fogalmazott a kutató.
Azonban nem kell azonnali pusztulástól tartanunk. A szuperszámítógép becslése szerint még 250 millió évünk van a teljes kipusztulásig.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.