Figyelem!

Elmúltál már 18 éves?

Életmód

Meg fogsz lepődni, mennyi előnye van a reggeli sz*xnek

  • Szerző:nuus
  • 2023.06.05 | 17:00

Sokszor hallunk róla, és bizonyára sokan tapasztalták is mennyi pozitív hatása van önmagában a szeretkezésnek. Azonban érdemes kiemelni a háttérbe szoruló reggeli szexet is, ugyanis az egész napra is jó hatással lehet.

Fotó: Unsplash

Immunrendszer

A szeretkezés nagyban erősíti az immunrendszert, így már csak ebből az egészségügyi okból is megéri gyakrabban alkalmazni. Hatására a szervezet erősödik, ellenállóbb lesz, így jobb eséllyel vehetjük fel a harcot a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. A reggelis szex így olyan, mint ha egy nagy vitamindózist vennénk magunkhoz a nap indításaként – számol be a Bien.

Keringés

A szeretkezés köztudomásúan remek kardiógyakorlatnak számít, vagyis alkalmazásával a szív erősödik, a keringés pedig (idővel) normalizálódik. Több kutatás is kimutatta azt az eredményt, miszerint a rendszeres nemi életet élők között lényegesen kisebb az olyan betegségek előfordulásának valószínűsége, mint a szívroham vagy az agyvérzés.

Arcbőr

Míg a stressz negatív hatása meglátszik az arcunkon, addig ennek ellenkezője is igaz, vagyis a kiegyensúlyozottság is látványosan megjelenik arcvonásainkon. A reggeli szex éppen ezért egy komplett arcpakolással ér fel, mivel hatására a rácok kisimulnak, az arc pedig tündöklőbbé, és frissebbé, fiatalabbá válik.

Testedzés

A szex gyakran felér egy edzéssel, amely átmozgatja a test minden részit, megizzaszt és felkorbácsolja a pulzusunkat. Így nagyon fontos érv lehet a reggeli szeretkezés mellett az is, hogy az összes többi pozitív hatása mellett, amely a lelkünket ápolja, és a közérzetünk javítja, még a fitnesz szükségletünket is kielégíti.

A kardióedzésnek is betudható reggeli együttlét olyan energiabomba a testünknek, amelynek hatására fittebbek és energikusabbak leszünk, így ez rövid szex után is élénkebbek lehetünk, mintha akármennyi kávét ittunk volna a felébredésünk érdekében. Vagyis képesek leszünk lendületesen és pozitívan indítani a reggelt, így eredményesebbek lehetünk munkánkban is.

Oxitocin

Az oxitocint nem véletlenül nevezik boldogsághormonnak, mivel ennek jelenlétében hangulatunk lényegesen magasabb szintre kerül az átlagosnál. Szeretkezés közben pedig annyi oxitocin szabadul fel, hogy az már bőven garantálja egész napra a jó hangulatot és a pozitív gondolkodást.

Összetartozás

Az oxitocinnak és a reggeli együttlétnek a kombinációja azt eredményezi, hogy látványosabban erősödik a pár tagjai közti összetartozás érzése. A szex és a párkapcsolat harmóniája között egyébként is egyértelmű az összefüggés, ehhez pedig a reggeli együttlét még hozzáadja annak érzését is, hogy együtt, pozitív élménnyel kezdtük a napot.

Forrás: Napidoktor


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló