Életmód
Sok kávét iszol egy nap? Semmi vész, állítólag meghosszabbítja az életedet!
Annyi mindent mondtak már a kávéról, jót és rosszat is, de ez eddig a legszimpatikusabb tulajdonsága. Persze igazából nem az életet hosszabbítja meg, hanem lecsökkenti annak az esélyét, hogy korán távozz az élők sorából.

Ha kávés arc vagy, most dőlj hátra, kortyolj bele mai sokadik feketédbe, és dicsérd meg magad, mert rászoktál erre az egyébként is népszerű, élénkítő italra ahelyett, hogy a teát, az energiaitalokat vagy egyéb módszereket választottál volna. Ugyanis ha igaza van az Európai Kardiológiai Társaság éves kongresszusán most közzétett kutatási eredményeknek, akkor meghosszabbítottad az életedet. Állítólag.
A kutatás 10 éven át tartott és 20 ezer olyan spanyol emberen végezték el, átlagéletkoruk 37 év, akik különböző mértékben fogyasztanak kávét, de olyan is akadt köztük, aki egyáltalán nem. A kutatás végéig páran meghaltak ugyan, valamivel többen, mint 300-an, de nem a sok kávét fogyasztók közül. Sőt, a kutatás azt a merész következtetést vonta le, hogy akik legalább 4 csésze kávét letolnak egy nap, náluk lecsökken a korai halál kockázata. A pontos adat szerint: 64%-kal kisebb az esélyük a korai halálra. De az sem jár rosszul, aki két kávét iszik egy nap, mert náluk is 22%-kal kisebb a korai halál esélye a kávét nem fogyasztókkal szemben.
A sok kávé fogyasztásának pozitív élettani hatása elsősorban a 45 év felettieknél éreztette a hatását, ám a kutatók gyorsan hozzátették azt is, a kávénak azért persze nincs egészségjavító, csak egészségmegőrző hatása. És még az sem 100%-os bizonyosságú, hanem csak valószínűség, feltételezés – ami persze hosszan tartó és tudományos megalapozottságú kutatáson és megfigyeléseken alapszik.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.