Divat

Lena Dunham felvette a kesztyűt, a testszégyenítő pulcsik ellen küzd

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.14 | 11:51

Nehéz elviselni, ami a vékony fehér lányok ruháján olvasható.

Egyre hevesebb ellentéteket szít egy pólófelirat, melyet Lena Dunham az alábbi módon próbál meg kimagyarázni. A színésznő, aki az egyik ötletgazdája a figyelemfelhívó projektnek, elárulja, hogy arról egyáltalán nem volt szó, hogy a kövérségről szóló felirat

Túlsúlyosnak lenni nem szép, az csak egy kifogás!

majd pont egy karcsú lány öltözékén lesz olvasható.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Marianela Lacayo (@marianelalacayo) on

A Tess Holidayt is feldühítő üzenetre nincs bocsánat, a 32 éves Dunham ezért menti, ami menthető:

Hónapok óta együtt dolgoztam az LPA-val, a Revolve cégen keresztül, hogy internetes zaklatáson átesett, híres nőktől származó, mérvadó idézeteket tegyünk fel pulcsikra. A szívemhez közel álló projekt bevétele ráadásul jótékony célra ment volna: olyan lányokat támogatna, akik művészeti eszközökkel fejezhetnék ki magukat.

Dunham szerint viszont egyáltalán nem egyeztetett egyik résztvevővel sem a gyártó: úgy döntöttek maguktól, hogy vékony, fehér modelleket öltöztetnek be a provokatív feliratos ruhákba.

Bele sem gondoltak abba, hogy a másságuk, illetve az egyéni jellegük miatt milyen sok embert megítélnek az interneten; és hogy pont ebből fakad az egész probléma is: a sokszínűség reprezentálásának a hiányából. Ehhez én nem adom a nevem.

 

View this post on Instagram

 

For months I’ve been working on a collaboration with my friend Pia’s company LPA through parent company @revolve – sweatshirts that highlight quotes from prominent women who have experienced internet trolling & abuse. This is a cause very close to my heart and the proceeds were meant to benefit charities that help young women by empowering them to express themselves through writing and art. Without consulting me or any of the women involved, @revolve presented the sweatshirts on thin white women, never thinking about the fact that difference and individuality is what gets you punished on the Internet, or that lack of diversity in representation is a huge part of the problem (in fact, the problem itself.) As a result, I cannot support this collaboration or lend my name to it in any way. This isn’t meant to shame Pia or the great work she’s done with LPA. I am deeply disappointed in @revolve’s handling of a sensitive topic and a collaboration rooted in reclaiming the words of internet trolls to celebrate the beauty in diversity and bodies and experiences that aren’t the industry norm. *** I’d like to especially extend my love and support to @palomija, whose quote was the first to be promoted and mangled. She’s a hero of mine. Like me, she gave her quote in good faith and shared her vulnerability in order to support arts education and to spread her message of empowerment, and she wasn’t consulted in the marketing. Not an ounce of negativity should be sent her way. *** My only goal on this planet is to empower women through art and dialogue. I’m grateful to every woman who shared a quote and so disappointed that our words were not honored. As a result, I will be making a donation to the charity of every woman’s choice who was wronged with me and I hope that @revolve will join me with a contribution of their own. *** P.S. This Rubens painting makes me happy because it’s about women joining in love, but he didn’t recognize diversity at all- he just loved curvy butts. Problematic fave.

A post shared by Lena Dunham (@lenadunham) on

A színésznő nagyot csalódott a Revolve-ban, akik egy ilyen kényes témát érzéketlenül kezeltek. Pont, hogy a különbözőség és a szépség ünnepét kellett volna kihozni a dologból, plusz a divatipar által megszabott szűk, testi normákon lazítani.

via GIPHY

Először a Fashionista szúrta ki az LPA kollekciójában a pulóvereket, melyeken ismert nőktől származó, párbeszéd-indító mondatok szerepeltek volna. Például Dunham jegyzi

A modern feminizmus szörnyű eredménye

elszólást, Cara Delevingne száján pedig a

Túl csont és bőr ahhoz, hogy gerincre vágják.

szaladt ki. A kövérség problémáját pedig a teltkarcsú modell, Paloma Elsesser fogalmazta meg.

 

View this post on Instagram

 

Hi, don’t mind me! Just showering lying down with my Starbucks cup full of La Croix (not sponsored.) In response to the sweatshirt debacle of yesterday, I’ve had some amazing dialogue with other women about representation, reclaiming negativity and size inclusive clothing brands. I follow some incredible fashion bloggers/designers who highlight this (not even tagging the models, actors and “influencers” who inspire me in the confidence dept) and have tagged a bunch of my true faves. But I want to hear from you! Because for my upcoming TV appearances -it’s gonna be a bad fall for those who hate me- I’ll be only repping brands that cater to ALL women. Can you @ me with your favorites and my girl @marissaconqueso and I will get to work sharing our picks? ? I’d rather go naked than promote exclusivity ?

A post shared by Lena Dunham (@lenadunham) on

Neki is címez pár bátorító sort Dunham:

Mindenképpen ki szeretném fejezni, mennyire szeretem Palomiját, akinek az idézete először a nyilvánosságra került. Számomra ő egy igazi hős! Akárcsak ő, én is abban a hitben osztottam meg a céggel a mondásomat, hogy egy jó ügyet támogatunk. Hálás vagyok mindenkinek, aki a projektet helyes irányba tereli, és saját gyűjtést is indítok a művészi akcióért, amihez remélem csatlakozik a Revolve is.

A People azóta értesült arról is, hogy már húszezer dollárt utalt a cég a Girls Write Now számára.

 

View this post on Instagram

 

? @eckhaus_latta ~ ty for having me in your show for the 3rd time & for being perfect people, love you madly

A post shared by Paloma Elsesser (@palomija) on


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.