Egészség

Meghalt a nő, aki vegán étrenddel akarta gyógyítani a mellrákját

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.21 | 10:23

Mari Lopez egyszer már gyógyultnak tekintette magát, most mégis elvitte a szörnyű betegség. Halálát egy mikrohullámú sütőnek köszönheti, az unokahúga szerint.

Mari Lopez és unokahúga, Liz Johnson egy vegán életmódot népszerűsítő és Istenhez való hűségükről szóló videós blogot vittek. Ezen az oldalon számolt be a fiatal lány arról, hogyan veszítette el a nagynénjét, aki mellrákban szenvedett. Bár a betegség már átterjedt a tüdejére, a májára és a vérére is, a vegán kúrának köszönhetően meggyógyult – majd mégis meghalt, mert aztán húst evett, amit ráadásul mikrohullámú sütőben készítettek el. Az alábbi videóban Mari Lopez még a gyógyulásáról beszélt.

Mari Lopez 90 napon át fogyasztott citrom-gyömbér juice-t, amivel elmondása szerint kiűzte a rosszindulatú betegséget a testéből. Úgy érezte magát, mint aki folyamatosan influenzás, szenvedett, de akkor sem ment kórházba, és egy idő után gyógyultnak nyilvánította magát.

Aztán tavaly decemberben Mari Lopez mégis elhunyt, méghozzá mellrákban, ami, ha valóban meg is gyógyult a vlogger, végül kiújult. Unokahúga egy újabb videóban mesélt erről, és elárulta, a nagynénje halálát az okozta, hogy mikróban elkészített húst evett. A legyengült Mari Liz anyjával élt akkoriban egy fedél alatt. A vegán étrendről semmit nem tudó nő pedig úgy határozott, hogy a gyógyult testvérének meg kell erősödnie, ezért húst főzött neki mikróban, és bár Mari ellenezte a dolgot, mégis megette – most pedig halott. A rák kiújulását pedig, Liz szerint, a mikrohullámú sütő okozta, meg kicsit a húsevés is. Hogy hol az igazság, azt egyelőre nem tudni, de a Cancer.org szerint nincs bizonyíték arra, hogy a mikrohullámú sütők egészségügyi kockázatot jelentenének.

The Truth about Mari – CANCER, JUICING & FAITH

An update about my aunt Mari and response to negative media attention. – My aunt passed away in December because her cancer came back. – My aunt was inconsistent in her diet and spiritual life. – My aunt did not continue juicing/raw vegan diet when she got diagnosed again, she chose to do radiation and chemo.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Leeshet ma az első hó!
  • szerző:nuus
  • 2022. 11. 17.
Autó
Svájc betiltaná a villanyautókat
  • szerző:nuus
  • 2022. 12. 05.