Egészség

Mutatjuk, hogyan nem fogsz ételmérgezést kapni a rizstől

  • Szerző:nuus
  • 2017.05.30 | 11:13

Ki gondolta volna, hogy az ebédből visszamaradt, majd másnap elfogyasztott rizs durván mérgező is lehet?

Az már szinte rendszeresnek mondható, hogy sok országban hamisítják a rizst, súlyos mérgezéseket okozva ezzel, sőt, akár haláleseteket is. A hatalmas zsákokba ugyanis nemcsak rizsszemeket tesznek, hanem a növényre megszólalásig hasonlító műanyagforgácsot, s a csalás már csak főzéskor derül ki – vagy akkor sem.

Szerencsére egyelőre ezzel nem kell számolnunk, azzal viszont annál inkább, hogy az újramelegített rizzsel alaposan elcsaphatjuk a gyomrunkat. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat nemrég részletes útmutatót adott ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet elkerülni az ételmérgezést.

via GIPHY

A probléma forrása, hogy a még nyers rizs olyan gombaspórákat tartalmazhat, amelyek az alapos főzést is túlélhetik. Viszont a nedves, szobahőmérsékletű környezetben eltöltött bizonyos idő után a rizsben elszaporodnak a baktériumok, amelyek nagyon könnyen ételmérgezéshez vezethetnek.

Igaz, ez elsősorban az elkészítés után nem megfelelően tárolt, majd újramelegített kész rizsre vonatkozik. A mérgezésekért a bacillus cereus, egy rendkívül ellenálló és gyors sejtszintű-szaporodásra képes baktérium-törzs a felelős. Ezek spórái nagyon gyakran előfordulnak a nyers rizsen, gyakorlatilag kiirthatatlanul, s cserébe simán kibírják a főzési időt. Szobahőmérsékletre lehűlve pillanatok alatt baktériummá fejlődnek, amik meg azonnal szaporodni és növekedni kezdenek, elképesztő sebességgel. Közben toxinokat termelnek, ami hasmenést és hányást okozhat.

via GIPHY

Amennyiben el akarjuk kerülni a gyomorrontást, főzés után lehetőleg azonnal együk meg a rizst. Ha mégis megmaradt sok, és később akarjuk megenni, gondoskodjunk a megfelelő tárolásról. Minél több időre hagyjuk a rizst szobahőmérsékleten, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy nem szabad elfogyasztanunk. A megmaradt rizst minél előbb, lehetőleg egy órán belül hűtsük le, tegyük hűtőbe, de egy napnál tovább itt se tartsuk.

Újramelegítésénél érdemes megint csak gőzölgő forróra felhevíteni, de csak egyszer! Másodszorra inkább szabaduljunk meg a maradéktól.

Pixabay.com/sasint CC0


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.