Gasztró
Széll Tamásé lett a legjobb hústál a Bocuse d’Oron
Az európai döntő győztesének végül nem sikerült dobogós helyet szereznie a lyoni világdöntőben, összesítésben negyedik lett. Amerikai a világ legjobb szakácsa.

A világ legnívósabb szakácsversenyét Paul Bocuse francia séf alapította, és kétévente rendezik meg a világdöntőjét, mindig Lyonban. Az idei volt a jubileumi, 30. verseny. Széll Tamás egyszer már részt vett rajta, akkor az európai 9. hely után 10. lett Lyonban. Most viszont európai bajnokként érkezett.
A magyar versenyző a verseny első napján főzött, több mint fél év gyakorlás után 5 óra 35 perce volt rá, hogy a nulláról, két segéd közreműködésével elkészítsen két fogást több adagban, köretekkel, feltálalja azt, és prezentálja a zsűrinek.
Idén a díj történetében először a hústál (most bresse-i csirke volt a fő alapanyag) mellett nem haltál, hanem egy vegán főétel megalkotása volt a feladat. Széll vegán táljának fantázianeve „Gyökerek & Levelek alatt”, míg a húsételé„Magyar téli erdő” volt. Úgy tűnik, ez elég jól sikerült.
Az eredményhirdetés jól kezdődött a magyaroknak, ők nyerték a legszebb plakát díját. A legmenőbb promóciós videót meg az ausztrálok dobták össze, amiben egy kitömött krokodillal pózoltak egy erdei kunyhó előtt. A legjobb segédnek járó díj a franciákhoz került, ahogy a legjobb vegán étel díja is. A bresse-i csirkét viszont már Széll Tamás tette úgy a tálra, hogy az nagyon-nagyon ízlett a zsűrinek.
Összesítésben a bronzérmet Izland gyűjtötte be, míg a második helyet a norvégok érdemelték ki. A Bocuse d’Ornak viszont már az amerikaiak örülhettek, Mathew Peters csapata lett a világ legjobbja. A magyar csapat összesítésben a negyedik lett.