Gasztró

Lassan vegetáriánus lesz a világ népessége

  • Szerző:nuus
  • 2018.06.17 | 08:26
  • trendindex: 3

Ráadásul nem is egészségügyi okok miatt, hanem a környezet védelme érdekében fordulnak el egyre többen a hústól. És akik

A GlobalData vizsgálata szerint hatalmas ütemben nő növényi alapú étrendre áttérők száma, és ennek több egymást erősítő oka is van. A cég a világ legnagyobb cégeiből négyezret is bevont a vizsgálatba, és szerintük a Föld népességének 70 százaléka elhagyta a húst az azstaláról vagy jóval kevesebbet fogyaszt.

A millenniál generáció

Az egyik ok, a millenniál generáció viselkedése. A fiatalokat mostanában sok mindenért okolják, miattuk mennek csődbe állítólag a nagy sörgyárak, mert legfeljebb kézműves sört isznak, és még a legendás Gibson gitárokat gyártó Gibson Brands hangszergyártó is csődöt jelentett, mert a fiatalok nem vesznek gitárt.

Ők azok, akik egyre kevesebb húst esznek, és azt a keveset is megválogatják. A nagyüzemi húsgyártás helyett az állatok védelmét, a méltányos tartást, a bio módszereket támogatják. Ez a generáció a vegetáriánus és vegán életmódra váltás motorja. Ami igazán érdekes, hogy nem elsősorban az egészség számukra a szempont, hanem a környezetvédelem és az állatvédelem miatt döntenek így.

A világ államai és a nagy cégek is vegákat akarnak

Ezt a hatást erősíti az is, hogy a több állam vagy hatalmas multi vállalat vezetői is aggódnak az állattartás fenntarthatatlansága miatt, például kínai vezetés, vagy a Google is arra használja a befolyását, hogy az emberiség minél több növényi alapú ételt fogyasszon. A szakértők szerint ugyanis az állatoknak szánt víz és takarmány megspórolásával jóval több embert lehet ellátni a Földön, mint hústermeléssel, és ez például már középtávon ellátási gondokkal számoló Kínának nagyon nem mindegy.

A sztárok is vegák

Erősíti a hatást, hogy sok sztár és híresség lesz vegetáriánus vagy vegán életmódot követő, ők pedig nagyon hatékonyan hirdetik a növényi alapú táplálkozás előnyeit. Egyszerűen menő lett a hús nélküli étrend. Legutóbb Zac Efron reklámozta a vegán életmódot, de az R&B énekesnő Mya vagy Alicia Silverstone is nyíltan kampányol mellette, egy sor hollywoodi hírességgel együtt.

Zack Efron – Fotó: VALERIE MACON / AFP

A húsgyárak is reagálnak

A húskészítmények gyártói is észrevették már az idők változását. A vevők kevesebb húst vesznek, és arról is sokat kérdeznek. Előtérbe került, hogy honnan származik az asztalra kerülő húsféle, milyen tartású volt az állat és így tovább. Van olyan húsfeldolgozó cég, amelyik már elindította növényi alapú hús helyettesítő termékek tesztjét is.

Ezek miatt a a húsmentes étrendet Amerikában például már nem is rétegszokásként kezelik, hanem a mainstream, a fősodor része lett, és 2018-at tartják a fordulat évének. Ez az év tehát a húsmentes étkezés trendjét emelte be a köztudatba.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Így lehetsz jóban a macskákkal
  • szerző:nuus
  • 2018. 07. 18.
A következő cikkek betöltése folyamatban...