Gasztró

Így született a kávéfőző

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.26 | 17:47
  • trendindex: 2

Miért több az olaszoknál a presszókávé, mint egyszerű ital?

123rf.com

1901 körül jelent meg az első presszókávé-főző és ezzel együtt az első presszókávé az európai ipari forradalom vívmányainak farvizén. Az elképzelés egy gyorsan elkészíthető kávéfajta kikísérletezése volt, a szó maga is annyit jelent: expressz, gyors. Az első sorozatban gyártott kávéfőző még nem sokban hasonlított a maiakhoz, mindössze 1,5 bar nyomáson dolgozott (a mai gépek 15 baron üzemelnek), és az elkészült ital, amely 45 másodperc alatt csöpögött le, ízre és állagra inkább a filteres kávéra emlékeztetett.

1920-ban az új gépek hatására került be az „espresso” kifejezés egy olasz lexikonba. A korábbi békés kávéházak helyét pedig sok esetben bárok vették át, amelyek célközönsége leginkább a munkásréteg volt. 1938-ban jött aztán létre a „barista” kifejezés, úgy vélték ugyanis a fasiszta Olaszországban, hogy a bárokban dolgozók „barman” elnevezése túlságosan amerikai hangzású.

A második világháború után jelent meg a Gaggia kézi pumpás kávéfőzője, amellyel jóval magasabb nyomást lehetett előállítani. 1961-es születésű az első félautomata kávéfőző, ennek utódai a mai napig megtalálhatóak mindenfelé.

Olaszországban a presszókávé inkább életérzés, mint szimplán egyszerű ital. Az emberek beülnek a kedvenc bárjukba, isznak egy espressót, majd továbbrobognak ügyes-bajos dolgaikat intézni. Vagy elcseverésznek a baristával és az ismerőseikkel, esetleg csak újságot olvasgatnak és relaxálnak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló