Gasztró
Én ezt nem fogom megenni, ennek vékonynak kell lennie! – Palacsintán vitatkozott össze a gyilkos és az alvilág ismert figurája
A vita tettlegességig nem fajult, de az étkezde hangulatát egészen feldobta.
Marian Kočnert, a szlovák alvilág ismert figuráját nem sikerült felbujtóként rács mögé juttatni Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt, de váltóhamisításért így is nem kevesebb, mint 19 évig élvezheti a kiemelt bűnözők számára fenntartott leopoldovi börtön vendégszeretetét – írja a Telex.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/prison-gcba264491_1280-820x546.jpg?x33573)
Az amúgy „Pocak” becenévre is hallgató Kočner szlovák lapértesülések szerint a héten balhézni kezdett a börtön menzáján a palacsinta miatt.
Én ezt nem fogom megenni, a palacsintának vékonynak kell lennie!
– kiáltotta, és visszavitte tányérját a börtönkonyhára. Azonban a panaszfelvételt nem más intézte, mint az épp konyhaszolgálatát töltő Mikuláš Černák, aki történetesen a kilencvenes években a szlovákiai maffia egyik legerősebb embere volt, és jelenleg gyilkosságért kapott életfogytiglani büntetését tölti. A kigyúrt Černák zokon vette a Kočner által rendezett jelenetet, és felelősségre is vonta őt.
A Paraméter által idézett beszámolók szerint „a vita tettlegességig nem fajult, de az étkezde hangulatát egészen feldobta”. Egy igazi gasztronómiai diskurzust azonban ennyivel még nem lehet berekeszteni; Černák és Kočner később, a napi egyetlen sétájukon ismét összeszólalkoztak, azonban eszmecseréjük ekkor sem mozdult el a tettlegesség irányába.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.