Koronavírus

Így mérgezik az embereket az oltással – tények és tévhitek

  • Szerző:barok
  • 2021.06.20 | 15:12
  • trendindex: 4

A közösségi médiában kezdett terjedni Az új norma (The New Normal) című egyórás dokumentumfilm, amely a járványra, a világban zajló aktuális folyamatokra és egy lehetséges új világrend megszilárdulására reflektál. A Reuters összeszedte a kisfilm alaptéziseit, és összevetette azokat a könnyedén ellenőrizhető valósággal, mi pedig ezt most veletek is megosztjuk. Nem azért, hogy hidd vagy ne hidd a filmben elhangzó gondolatokat, hanem azért, hogy kritikus gondolkozásra képes emberként tények birtokában juss konklúzióra. 

A videó a happen.network (twitter.com/happen_network) produkciója, amely “gondolkozásban elöljáró digitális és közösségi média platformként” írja le magát. Az Új normában láthatunk híranyagokat, amatőr felvételeket, valamint hírportálokról és egyéb grafikákról készült felvételeket, amelyeket egy narráció köt össze. Az alapgondolat az, hogy a COVID-19 járvány “a világ kormányait irányító globális tech-elit” tervei alapján terjedt el, és a COVID-19 utáni élet egyfajta önkényuralmi elnyomás lesz, amelyben egy központosított világkormány irányít majd mindenkit. Maga az “új norma” kifejezés egyébként a WWF által használt gyűjtőfogalom természetvédelemmel kapcsolatos fenntarthatósági programokra, nincs köze a filmben festett világhoz.

Bill Gates

A készítők felhívják a figyelmünket az Event 201-re, amely egy járványszimulációs esemény volt 2019 októberében, a COVID-19 kitörése előtt. A szervezők a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ, a Világgazdasági Fórum és a Bill & Melinda Gates Alapítvány. A szimuláció főszereplője egy új koronavírus. A narráció ez alapján arra következtet, hogy Gates és mások már a járvány kitörése előtt tisztában voltak a várható eseményekkel, mivel ahhoz nekik is közük van.

Az igazság az, hogy nem ez volt az első járványszimulációs panel, és az Event 201-re a szervezők szerint azért került sor, mert az elmúlt években rengeteg járvány ütötte fel a fejét, és a szakértők szerint csak idő kérdése volt, hogy ezek közül valamelyik globális pandémiává nője ki magát. A fiktív szimuláció azt igyekezett feltérképezni, hogyan reagálna a világ egy ilyen helyzetben. (Források: (itt) és (itt).

Állatkísérletek

Egy korábban már cáfolt videóból (itt) kivágott hosszú klip olyan orvosokat mutat, akik azt állítják, hogy a vakcina állatkísérletek bevonása nélkül, tehát elhamarkodottan, az embert kísérleti nyúlként használva került a gyártósorra. Ez nem igaz.

2020 szeptemberében a Pfizer és a Biontech közzétette kutatási eredményeit a vakcina hatásairól egereknél és nem emberi főemlősöknél (itt). A Moderna is korábban nyilvánossá tette az állatkísérleteik eredményeit (itt, itt).

Az Oxfordi Egyetem nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Ausztráliában is folytatott állatkísérleteket (itt).

A már korábban megcáfolt videóról további információ (itt) található.

Az 5G-vel kapcsolatos állítások

Az előre eltervezett pandémia mítoszára épül a felvetés, hogy a lezárások célja az volt, hogy az 5G-hálózatok nyugodtan felépülhessenek.

A COVID-19 és az 5G között nincs összefüggés, az ezzel kapcsolatos híreket a Reuters már több ízben megvizsgálta, (itt, itt, itt).

Az első ismert COVID-19 eset a kínai Wuhan városában történt, a kínai hatóságok késve, 2019. December 31.én jelentették a járványt az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) (itt). Január 7-én a kínai hatóságok azonosították a COVID-19-et, amelyet a SARS-CoV-2 vírus okoz (itt). A vírus légzőcseppek által, emberről emberre terjed (itt).

Az 5G ezzel szemben egy rádióhullámokat használó mobiltelefonos technológia. A rádióhullám az az elektromágneses spektrum legalacsonyabb sugárzású energiája, amely nincs összefüggésben a COVID-19-cel. A WHO több kutatást is végzett a vezeték nélküli technológiák egészségre gyakorolt hatásairól, de nem talált semmilyen negatív hatást (itt).

A Reuters korábban már cáfolt egy hírt, miszerint az angliai Leicesterben azért került sor kijárási tilalomra, hogy az 5G tornyot ellenállás nélkül fel lehessen állítani. A tilalom ugyanakkor 2020 júliusában került bevezetésre, míg Leicesterben 2019 novemberétől használatban van az 5G technológia (itt).

Emellett rengeteg olyan területet sújtott a COVID-19, ahol még tervben sincs az 5G hálózatok kiépítése, míg máshol már jóval a pandémia előtt álltak a tornyok (lista az 5G-penetrációról (itt).

The Great Reset, a nagy újratervezés

A dokumentumfilm fő témája, hogy a világ vezetői és a gazdasági elit közösen dolgozik azért, hogy önkényuralom épüljön ki, központosított totalitárius állam képében.

A Great Reset, vagyis a nagy újratervezés a Világgazdasági Fórum (VF, angolul WEF) létező fenntarthatósági terve. A dokumentumfilm nyíltan utal a VF közösségi médiában megosztott klipjére, amelyben nyolc jóslat hangzik el a világ jövőjével kapcsolatban 2030-ra. A részlet kimondottan három pontot emel ki: azt, hogy az embereknek nem lesz többé tulajdonuk, mindent bérelni fognak, mindent drón szállít majd házhoz, és a nyugati értékek a töréspontig tolódnak.

A valóságban azonban a Világgazdasági Fórum által előterjesztett Great Reset nem ezt propagálja, ezekről szót sem ejt.

A VF a Great Resettel 2020 júniusában jött elő, felhívva a figyelmet arra, hogy a pandémia a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli (itt). Három tételt ösztönöz: a kormányok fiskális politikájának javítását, ideértve a régóta tervezett reformok végrehajtását (például a vagyonadókra vonatkozóan), valamint az egészségügyi ágazatok fellendítését, amit több más szektor erősödése kell, hogy kövessen, egy új ipari forradalmat hozva magával.

Maga a betétként használt közösségi média-klip 2016-os (itt), és semmi, de semmi köze nincs a great resethez. Azután készült, hogy a VF globális tanácsának tagjai megosztották személyes elképzeléseiket arról, szerintük hogyan fog kinézni a világ 2030-ban – jobb vagy rosszabb lesz-e (itt). Ida Auken dán politikus volt az, aki azt jövendölte, hogy a tulajdonok megszűnnek (itt),  hozzátéve, hogy ez számára egyáltalán nem utópisztikus elképzelés, hanem igen ijesztő inkább.

“Voltak, akik úgy olvasták ezt a víziót, mintha az én utópisztikus elképzelésem lenne a jövőről” – írta. “De nem az. Ez egy lehetséges forgatókönyv, amely azt mutatja, merre tartunk most. Az volt a célom az írással, hogy beszélgetés induljon a jelenlegi technikai fejlődés előnyeiről és hátrányairól. Ha a jövőről beszélünk, nem elég a számokat figyelembe vennünk. Fontos, hogy újabb és újabb szemszögekből indítsunk beszélgetéseket. Ez volt a célom a bejegyzésemmel” – fogalmazott.

Konklúzió

Az Új Norma félrevezető. Tartalmaz olyan kiragadott klipeket, amelyek nem arról szólnak, amit a készítők állítanak, és állít olyan tényeket, amelyeket nem tud igazolni, illetve amelyeknek tényszerű cáfolatuk fentebb olvasható.  Ha igaz is bármi az Új Világrend, a piramis, a globális elit összehangolt törekvéseiből, az egészen biztosan nem ennek a videónak az alapján lesz az.

Ha értékes, jól összeszedett filmet szeretnél látni a gazdasági elitet és az emberiséget mozgató, háttérben húzódó folyamatokról, érdemes megnézni a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című dokumentumdrámát, ami megmutatja, hogy valóban vannak negatív energiák a globális háttérben, de semmi nem fekete és fehér.

És hogy miért szeretünk mégis hinni a hasonló elméletekben?

Mert sokkal jobb, megnyugtatóbb érzés elhinni, hogy egy globális járvány katasztrofális hatásairól más, egy külső erő tehet, mint szembenézni azzal, hogy mi magunk is felelősek vagyunk érte. A túlfogyasztás, az ember erőszakos terjeszkedése és a korábban érintetlen területek beépítése, a természetes élővilág elpusztítása és a hich-tech globalizációból fakadó szabadpiac az, ami a COVID-19-et világjárvánnyá tette, nem Bill Gates és a globális elit. És ennek bizony része az is, hogy kilószám rendeled a telefonoddal az olcsó kínai műanyag játékot és műszálas ruhát fillérekért (az ottani természetes környezetet károsítva ezzel), amik aztán pár hónapon, éven belül a szemétben landolnak (az itteni természetes környezetnek is ártva ezzel).

Ezeket a “titkos igazságot feltáró” videókat és posztokat úgy rakják össze, hogy mindig van valóságos, igaz elemük is, hogy aztán egy fals, teljesen máshonnan kiragadott, de izgalmas, ellentmondásos, sok kattintást generáló témát építsenek rá. Az érzelmi alaphang minden esetben a bennfentesség, a titkok tudásának hatalma, mert az emberek szeretik magukat különlegesnek, elhallgatott információk birtokosának érezni, ami egyfajta hamis kontrollérzetet ad. Az egész világra kiterjedő összeesküvés bizonyításának vágya egyébként nem újkeletű: a  20. század elején terjesztett antiszemita pamflet, a Cion bölcseinek jegyzőkönyve az első dokumentum, ami erre a koncepcióra épül, és az alaptézisek most is ebből az irományból származnak.

A másik fontos befolyásoló erő a magasabb, felsőbb, illetve hagyományos értékek megőrzésének vágya: ki ne ragaszkodna ahhoz, amiben hisz, amiben ősei hitték, és amit a gyerekeinek, unokáinak remél? A valóság azonban az, hogy értékeinket nem Bill Gatestől, a WHO-tól vagy a Világgazdasági Fórumtól kell megvédenünk, hanem önmagunktól: attól, hogy egyre kevesebb időt szánunk a befelé tekintésre, a fényoldali építkezésre, a számunkra fontos emberekkel töltött időre.

Helló, és mi van, ha mégis a kisfilm minden szava igaz?

Persze, az egyensúly kedvéért játsszunk el azzal a gondolattal is, hogy oké, a kisfilm minden szava igaz, az emberiséget totális rabszolgasorba dönteni kívánó hatalmi elit áldozatai és bábjai vagyunk. És akkor most mi van? Mi van, ha ez igaz? Most mit teszünk, mit tudunk tenni? Egy biztos: elkezdünk félni, szorongani, no és ami nagyon tipikus: másra mutogatni. MIATTA. Miközben a félelem, a szorongás, a gyűlölet, az elzárkózás, az ujjal mutogatás ezerszer veszélyesebbek, mint egy önálló tudattal nem rendelkező vírus, amely Földanya emlékeztetője arról, hogy virágzó bolygónkat csak mi pusztíthatjuk el, de mi is menthetjük meg – közösen, összefogva, mindenki a maga részére fókuszálva, a felelősség másokra hárítása nélkül.

Tégy azért, hogy ne lehess báb! Ne higgy el mindent, tájékozódj mindig több forrásból (kerüld az impresszum, az arc és név nélküli forrásokat). Használd a józan eszedet: el tudod képzelni, hogy bármi, amiről több tucat, illetve több száz ember tud, 24 óránál tovább titok maradhat? Tedd fel mindig a kérdés, kinek áll érdekében az adott eszme terjesztése (a kis alternatív blogok is kattintásokból és patrónusokból élnek), és amikor pl. a gyógyszeripar hasznát kalkulálod, nézd meg azt is, milyen haszonkulccsal dolgoznak a természetes (vagy annak hirdetett) étrendkiegészítők gyártói és forgalmazói is: nem sajnáljuk tőlük, de így teljes a kép. Légy kritikus, de tájékozódj: olvass független kutatásokat, hallgasd meg politikától és gazdasági érdekektől mentes szakemberek véleményét. És ami a legfontosabb: dolgozz magadon, erősítsd magad: a testi egészséged, ellenállóképességed, és persze a lelkedet, szellemedet is. Légy olyan ember, aki “az ég felé nyújtózva két lábbal áll a földön”, ezért nem könnyű, ha nem lehetetlen bármilyen hatalmi érdek bábjává tenni.

Barok Eszter


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló