Lélek

Így tudsz a nárcisztikus családtag nyelvén megszólalni, hogy túlélj

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.20 | 17:13

Nemrég azzal foglalkoztunk, hogyan ismerjük fel környezetünkben a nárcisztikus személyiséget. Dr. Judith Orloff pszichiáter Emotional Freedom (Érzelmi szabadság) című könyvében arra is választ ad, hogy hogyan kezeljük azt az embert, aki ezzel a személyiségzavarral küzd.

Ezek az emberek azért rendkívül veszélyesek, mert teljesen hiányzik belőlük az empátia, és már a feltétel nélküli szeretet koncepcióját sem igazán értik. A szívük sosem nyílt meg egészen, vagy éppen a fejlődés egy korai szakaszában – valamilyen trauma, pl. nárcisztikus szülők hatására – bezárult. Így aztán soha nem képesek arra, hogy megértsék és mérlegeljék a másik ember szempontjait, és egészséges érzelmi kötődést tudjanak kialakítani” – írja Dr. Orloff a könyvében.

Egy egyszerű teszt segítségével megállapítható, hogy nárcisztikus személyiséggel van-e dolgunk:

• Úgy viselkedik, mintha körülötte forogna a világ?

• Folyamatosan dicsérned kell, hogy figyeljen rád, foglalkozzon veled?

• Állandóan magára tereli a beszélgetés fonalát, és igényli, hogy dicsérd, hízelegj neki?

• Lekicsinyli, többször is figyelmen kívül hagyja az érzéseidet, érdekeidet?

• Ha nem értesz egyet, hideggé és távolságtartóvá válik?

Ha a válasz legalább egy vagy két kérdésre az „igen”, jó eséllyel egy nárcisztikus személyiségzavarral küzdő emberrel van dolgod. Ha három vagy annál több kérdésre válaszoltál igennel, a nárcisztikus karakter az érzelmi szabadságodban is korlátoz téged.

A pszichiáter azt írja könyvében, hogy a „nárciszok” kemény diónak számítanak: ritkán fordulnak szakemberhez, és akkor is felülbírálják a diagnózist, és csak azon az egy-két tulajdonságon hajlandóak egyáltalán megpróbálni változtatni, amely komoly problémát okoz az életükben. Orloff néhány konkrét stratégiát is listáz, hogy ne csússz szét teljesen egy ilyen ember tartós közelségében:

Szabadulj meg az elvárásoktól, ne remélj túl sokat

Sajnos a rossz hír az, hogy hiába is akarna egy nárcisztikus karakter teljesen megváltozni, erre igen kevés esélye van a legnagyobb jóindulattal is. Éppen ezért a szakember szigorú tanácsa, amit a fejezetben többször is hangsúlyoz: semmiképp ne szeress bele ez nárcisztikus karakterbe, és ne ringasd magadat abba az illúzióba, hogy képesek megélni az intimitást az emberi kapcsolataikban. Az ilyen szerelmekben, barátságokban mindig egyedül leszel érzelmileg, és arra sem számíthatsz, hogy a másik melléd áll életed fontos dolgaiban: a nárcisztikus karakter erre egyszerűen képtelen. Arra se számíts, hogy ez az ember tekintettel lesz az érzéseidre: észen kell lenned, hogy megőrizd az integritásodat a közelében.

Igyekezz arra fókuszálni, ami a másik ember pozitív tulajdonsága

Ha úgy alakult, hogy elkerülhetetlen a nárcisztikus karakter közelsége, légy realista: ezek az emberek érzelmileg szűk spektrumon mozognak, hiába elképesztően intelligensek és tehetségesek egyébként. Becsüld azokat a tulajdonságaikat, amelyek értékesek: a tudásukat, a kompetenciájukat, a szakértelmüket – de soha nem várj tőlük együttérzést, megértést, intimitást, barátságot, az érzéseid és érdekeid mérlegelését.

A kommunikációban világíts rá, hogyan válik a hasznukra egy helyzet

A sikeres kommunikáció érdekében gondold újra a mondandódat: hogyan válik az adott dolog a nárcisztikus karakter hasznára? Ha világosan, egyértelműen fogalmazod meg a szükségleteidet, valószínűleg süket fülekre találsz, rosszabb esetben dühös lesz rád a másik. Ne azt mondd tehát, hogy „igazán sokat jelentene számomra, ha részt vennénk ezen a családi ebéden”, hanem inkább így fogalmazz: „mindenki rajongásig szeret téged, annyira örülnének, ha láthatnának”. A főnöködnek se azt mondd, hogy „mostantól kevesebb éjszakai műszakot tudok vállalni”, hanem világíts rá: „több bevételt tudok hozni a cég számára ebben és ebben az időszakban, mint máskor”. Nem minden szakember ért egyet ezzel a fajta manipulatív megközelítéssel, Orloff szerint azonban máshogy az esetek nagy részében lehetetlen célt érni…

Soha ne a nárcisztikus embertől tedd függővé az önértékelésedet

És végül, talán a legfontosabb gondolat: ne akarj mindig, mindenben a nárciszhoz igazodni, ne próbálj megfelelni neki, felnőni az elvárásaihoz. Ne szomjazd a dicséretét, ne oszd meg vele a legmélyebb érzéseidet: képtelen lenne értékelni ezeket. Ha ezt tudod, kisebb az esélye annak, hogy érzelmileg igazán mélyen sérülsz a nárcisztikus személyiség mellett.

Nyitókép: pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló