Utazás

Nem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

  • Szerző:nuus
  • 2020.04.03 | 15:48

Mindenki megnyugodhat!

Folytatódnak a Hold- és Mars-missziók előkészületei az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is.

A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő – mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója csütörtökön. A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre.

“Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte”

– idézte Bridenstine szavait a NASA portálja.

“Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához” – folytatta. A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek. Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.

 

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
Mostantól aludni küld a YouTube
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 05. 22.
Zene
Mégsem marad el az EFOTT!
  • szerző:nuus
  • 2020. 05. 13.
Gamer
Ingyenes lett a GTA V
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 05. 14.