Utazás
Készülj fel a hülye utastársakra!
Beszólnak a sztyuviknak, néha meg is ütik őket. Az is lehet, hogy a gépet kezdik el lebontani, akár 10 ezer méteres magasságban is. Ők a hülye utasok. Egyre több van belőlük lehet, hogy melléd is leül nemsokára egy.
Egy év alatt 16 százalékkal emelkedett a fegyelmezetlen utasok száma a repülőgépeken – közölte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). A fegyelmezetlen utasok az alábbi hülyeségeket csinálják a szervezet szerint:
- beszólnak a személyzetnek,
- nem csinálják azt, amit a személyzet mond,
- elkezdik rongálni a repülőgépet.
A legkeményebbek meg is ütik a repülőgép személyzetének valamelyik tagját, vagy utastársukat. 2015-ben 10 854 esetben kellett intézkedni nem megfelelően viselkedő utassal szemben, a szervezet adatai szerint. A verekedők ennek a létszámnak 11 százalékát tették ki.
Egy évvel korábban még 16 százalékkal kevesebb volt az IATA szerint is fegyelmezetlen utas, tehát a hülyén viselkedők száma egyre csak nő.
A hüle viselkedés kiváltó oka legtöbbször a beszállás előtti alkohol és/vagy drogfogyasztás. Alexandre de Juniac, az IATA vezérigazgatója a romló adatok miatt arra hívta fel az országok figyelmét, hogy vegyék fel jogrendjükbe az úgynevezett Montreal Protokollt. Ez a jogi formula a hülye utasokkal szembeni eljáráshoz szükséges nemzetközi jogi keretet biztosítja. A 2014-ben keletkezett ajánlást eddig hat ország iktatta jogrendjébe.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.