Utazás

Szubjektív alsó: Görögök a zárlat előtt: még mindenki kicsit nagyon él

Szírosz szigetén, ahogy az ország többi részén is, a pénteki nap volt az utolsó, hogy mindenki meglépje azt, amit még három hét szinte teljes zárlat előtt szükségesnek lát meglépni. A görögök kicsit kapkodósan, de távolról sem drámain kezelik a helyzetet. Helyszíni szubjektív riport.

A kanyarban majd eldől a motoros, annyira meg van pakolva a hátsó csomagtartó mosószerrel és wc-papírral. Úgy fest, ez utóbbi mindenhol a zárlat egyetemes jele lett. Amúgy a görögök nem csinálnak nagy drámát a helyzetből. Az utolsó zárlatmentes napon a kikötő jobb szórakozóhelyei csordultig vannak már délután, az autósok lelassítanak az öblöt körülölelő úton, hogy még egyet beszélgessenek így, a kényszerű elzártság előtt; a mögöttük várakozók pedig kivételesen nem fekszenek rá a dudára, hanem inkább találnak valami néznivalót. Az asztaloknál sor áll, van aki a második körét rendeli ki a legjobb kétdecis ouzóból, és közben csak zsibong a terasz. A 11 órás kijárási tilalomig a nép csak gyűlni fog, ez mondjuk nem a legszerencsésebb abban az esetben, ha minden második emberen van maszk, az is orr alatt, na de hát ezért is lett zárlat. A görög számok úgy megfutottak, hogy a kormány és azt támogató szakértői csoport egy emberként húzta be a kéziféket, talán az utolsó pillanatban, pár hete még alig pár száz napi eset volt, és alig volt halálos áldozat, tegnap 3 ezer új fertőzöttet regisztráltak és sajnos 29-en meg is haltak a vírus miatt.  

Zárlat előtt, egy nappal
Zárlat előtt, egy nappal: menni kell

Pánikbevásárlás, de minek?

Aki inkább a spájzolós fajta, az akár kétszer is fordult Ermoupoli főterén, hogy megfelelő mennyiségű ételt, és más egyéb szükséges dolgot hazamotorozzon. Persze, kérdés, mi számít megfelelőnek és elegendőnek egy ilyen helyzetben, amikoris  –  a szombat reggel hattól érvényben lévő rendelet értelmében  –  élelmiszerboltok, hentesek, péküzletek ugyanúgy nyitva lesznek, ahogy elvitelre dolgozó éttermek is, egyszóval, itt is akad, aki pánikbevásárol. Bár szigeten vagyunk, lehet hogy kifogy a központi raktár valamiből, aztán a szárazföldről meg késve jön az utánpótlás, az üres kamra meg bizonyára a görögök számára sem az a látvány, amit szívesen nézne.

Kód, SMS, engedély – mindennek megvan a maga rendje

Amúgy decemberig jobbára az ember a négy falat nézheti. Persze, vannak olyan esetek, amelyeknek köszönhetően –  előzetes engedély birtokában – el lehet hagyni a lakást. Ezekből szám szerint hat van. 

  1. Ha orvoshoz, gyógyszertárba menne
  2. Bevásárolni menne 
  3. Rászorulón segíteni/kiskorút iskolába kísérni
  4. Bankba kellene menni, de csak abban az esetben ha nincs e-bankja
  5. Temetés 
  6. Testmozgás (ha párban, akkor kötelező betartani a 1,5 méteres távolságot)

Engedélyt többféleképpen lehet kapni, a legegyszerűbb, ha az embernek van görög SIM-kártyája, és akkor a 13033-as számra elküldi a tevékenység előtti számkódot (nevével, lakcímével) és pár perc után megjön az engedély. Persze válaszhatunk írásos megoldást is, sőt, saját kezűleg is megírhatjuk, miért is hagynánk el a lakást.

Ezen kívül van még egy engedélytípus, a munkába járós  – ami feltehetően jóval kevesebb magyart érint.  Mindamellett azt sem árt észben tartani, hogy a rendelet értelmében a régiók közötti közlekedés elviekben tilos,  – persze ez alól vannak kivételek – munka és egészségügyi séta.

Összecsaptak a hullámok Görögország felett
Összecsaptak a hullámok Görögország felett

Na de mit tegyen a turista? Legyen észnél

Egyszóval, a szabad mozgás már nem lesz annyira szabad, de azért ésszerű kereteken belül mégis lehetséges lesz. A fentiek ugyanakkor a görög állampolgárokra vonatkoznak. Így az is, hogy a régiók között tilos a közlekedés. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a turista simán eljut az egyik helyről a másikra. Ha haza akarna jutni, akkor a jegy birtokában van esélye hogy az ellenőrző rendőr továbbengedi, de az nem biztos. 

Az a turista, aki valamelyik görög szigetről szeretne Athén érintésével hazajutni, célszerű, ha figyeli nem csak a saját légitársaságának a közleményeit, hanem az athéni repterét is, ahol a nemzetközi járatok engedélyezése mellett a belföldiekre vonatkozó infókat is megtalálja. A görög repterek nem zárnak be, de szigorítások várhatóak. A polgári védelem miniszterhelyettese, Nikosz Hardaliasz azt nyilatkozta, az országot elhagyóknak is ki kell tölteniük az elektronikus útnyilvántartó űrlapot, és az engedélyező kód birtokában hagyhatják csak el az országot. A belépni kívánónak viszont rendelkeznie kell 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, függetlenül milyen országból érkezik. A miniszterhelyettes kijelentette, nem lesznek lezárva a görög repterek, de a további szigorításra vonatkozó részleteket már a görög légügyi hatóság dolgozza ki.

Persze a sorban nem utolsó, hogy az ember figyelje az országa nagykövetségének a honlapját, és szükség esetén felvegye a kapcsolatot a konzuli osztállyal (a magyar esetében mindenesetre elmondható, profin és messzemenőkig segítőkészen állnak minden egyes esethez). 

Van aki megy, és van, aki jön

A viszonylag magas számok ellenére Görögország ugyanakkor még mindig vonzó hely sok olyan európai ország állampolgára számára, ahol vagy az idő vacakabb, vagy a vírushelyzet, vagy mind a kettő. Ezért aztán brit, német és skandináv turisták mellett már magyarok is akadnak, akik valamelyik kevésbé fertőzött országrészen  – többnyire Krétán –  bekkelnék ki az elkövetkezendő hónapokat. 

Kódhoz nem kötött séta

A belföldi turizmus is megfordult, a zárlat hallatán sokan hazaindultak, sokan pedig inkább maradtak olyan helyen, ahol alacsonyabb a fertőzés veszélye. Ennek köszönhetően aztán úgy felbolydult minden, hogy rendes idegenforgalmi szakember legyen, aki eligazodik a görög trendekben. Mondjuk, fogják is a fejüket a helyiek, semmi sem az, amire számítottak. A második teljes zárlatot Nikos, a nakszoszi Oázis étterem tulajdonosa kizártnak tartotta még pár hete. Szerinte ezt a görög állam nem teheti meg a gazdasággal, és az emberekkel, hogy semmittevésre és bevételkiesésre kárhoztassa őket. Nos, mégis megtette, de úgy, hogy

a görög pénzügyminisztérium támogatási rendszert dolgozott ki – a legalacsonyabb összeg is 4-600 euró körül mozog, amit a munkájából kiesett állampolgár kaphat. 

Azok, akiknél rákérdeztem, persze, mondták, nem örülnek az új zárlatnak, de tudomásul veszik. Kiskaput persze keresnek. “Kávézni kell, maximum ezt akkor majd úgy hívjuk, hogy testmozgás. Akkor is küldök, amikor átmegyek a haveromhoz, meg akkor is küldöm a hatos kódot, ha indulok haza. Elvégre ez séta, nem? “ mondja a 25 körüli Michael, aki a bejelentés óta minden este valahol bulizik, igyekszik megtolni, mielőtt még csak a házibulik maradnának, mint opciók.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló