Film

A víz érintése, avagy a néma Amélie tündérmesés esete a kétéltű emberrel

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.22 | 06:49

Alekszandr Beljajev orosz író romantikus sci-fijét 1962-ben mutatták be a Szovejtúnióban nagy sikerrel, a végeredményben azt feldolgozó új Guillermo del Toro mozi pedig 1962-ben játszódik. Kedves film, érdemes megnézni, de azért nem egy Oscar-díjas darab.

Rossz nyelvek szerint a mexikói rendező A faun labirintusa óta nem készített igazán jó filmet. Volt utána ugyan egy korrekt Hellboy 2, de azt meg az igazi mélypontot jelentő Tűzgyűrű követett, és ha azt hitted, hogy ebből azért talpra lehet állni, hát rosszul hitted: a Bíborhegy érdektelen volt, felesleges, meg unalmas. Közben azért izgalmas dolgok is kikerültek a keze alól, de azok, a korszellemhez illő módon a tévébe készültek. A The Strain című vámpíros-démonos-nácis tévésorozatot a saját képregénye alapján forgatta. Ennek is voltak persze fanyalgói, ellenben a Netflix számára készített Trollhunters című rajzfilmsorozatnak viszont már nem. Most pedig itt a Víz érintése, amivel nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a The Strainnel: vannak, akik imádják, és vannak, akik, elismerve ugyan a film erényeit, de inkább fanyalognak.

Az mindenképpen a film erényei közé tartozik, hogy a franchise-mánia és szuperhős-dömping közepette del Toro egy olyan tündérmesével lépett színre, ami teljesen elüt a nagy Hollywood-i trendektől. Bár látványos, de nem a szokott módon, az akció aránylag kevés, és olyan régimódian romantikus a történet, ami egy romkomnak is a javára válna. És ebből a szempontból tényleg szinte felüdülés végignézni a mexikói rendező 10. filmjét, amiben azért nem csak ennyi a pozitívum. Az egyedi látvány, a példás arányérzék, a szívhez szóló zenék, a különös hangulat, a kissé bizarr szexualitás, és az első osztályú színészi játék is mind a mozi erényei közé sorolandók.

Michael Shannon és Michael Stuhlbarg. Fotó: Kerry Hayes. Forrás: Forum Hungary.

Aki ismeri a kétéltű ember sztoriját, vagy a rémfilmes zsánert, az tudja jól már az első percben, hogy mi fog történni, és hogy mire fut majd ki a film. A (szinte) magányos, néma és csupaszív lány, akinek két barátja van, az idősödő meleg festő meg a kolléganője, a fekete takarítónő, és aki úgy rút kiskacsa, hogy közben bájosan csúnyácska (vagyis azért mégis vonzó), éjszaka jár dolgozni, takarítónő egy szupertitkos katonai laboratóriumban. Munkája során itt találkozik az Amazonas-ból kifogott vízi lénnyel, ezzel az emberforma kétéltűvel, akinek természet formálta szépsége lenyűgözi, így hát beleszeret. Elhatározza, hogy megszökteti, és ehhez a barátait hívja segítségül. A világ persze zord, pláne az 1962-es, amikor a hidegháborús paranoia meg a mindenféle kirekesztés (elsősorban is a rasszizmus és a homofóbia) épp a csúcsra járt, és ilyen körülmények között nem könnyű boldognak lenni, ha freak az ember. De mivel mégiscsak meséről van szó, hőseink azok lesznek, csak nem az emberek között.

Richard Jenkins és Sally Hawkins. Fotó: Kerry Hayes. Forrás: Forum Hungary.

A korábban már felsorolt erények teszik nézhetővé a filmet, ugyanakkor a kiszámíthatósága miatt meg időnként mégis meglegyinti a nézőt az unalom szele. És ilyenkor kezdik el zavarni a kissé megmagyarázhatatlan fogásai a rendezőnek. A főszerepet játszó Sally Hawkins (akit még a Happy-Go-Lucky című zseniális moziban kedveltünk meg) hiába teszi egycsapásra szerethetővé Elisa figuráját, ha azt del Toro már-már bántóan Amélie-sre vette, és efelől sajnos sosem hagy bennünket kétségek között. Elisa mintha Amélie Poulain édestestvére lenne, amit pedig, ha kicsit is engedünk a bennünk élő szőrösszívűnek, mégiscsak a karakterépítés kudarcaként élhetünk meg. Mert miért kell kopizni, és mindössze annyival mássá tenni a figurát, hogy elnémítjuk? De rosszabb a helyzet Michael Shannon szintén tökéletesen elővezett ügynökével, aki dettó ugyanazt a karaktert hozza, mint a Boardwalk Empire (Gengszterkorzó) című HBO-sorozatban. Pazar minta ez is, és Amélie is, szó se róla, de del Toro-tól azért mégsem a másolást várjuk.

David Hewlett, Nick Searcy és Michael Shannon. Forrás: Forum Hungary.

Mindezek ellenére, vagy inkább mindezekkel együtt, a mexikói rendező mozija az utóbbi évek egyik legkedvesebb (és helyenként üdítően szürreális) tündérmeséje, amiben a felbukkanó zord és gonosz erők sem képesek a del Toro-i értelemben vett megnyugtató és igazságos happy end útját állni. A rosszak pórul járnak, a jók elnyerik a jutalmukat, a boldogságot, vagy ha azt nem is, annak a tudását mindenképpen, hogy az létezhet még ebben a boldogtalan világban is. De azért A víz érintése mégiscsak egy egyszer (vagy talán kétszer) nézhető mozi, amiből nem fogunk idézgetni, nem fogunk hosszú órákon át beszélgetni róla, és ami úgy folyik át rajtunk, mint egy pohár víz. Mire kint van belőlünk, már el is felejtettük, mikor és hogyan ittuk meg. Nem egy Oscar-díjas mutatvány, csak egy nagyon szimpatikus és szórakoztató mozi.

Sally Hawkins. Forrás: Forum Hungary.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.