Film
A Jurassic World: Bukott birodalom a rajongók filmje, ha bírod a dínókat, biztosan imádni fogod
Persze minden filmes franchise elsősorban a rajongókra épít, de azért 1-1 mozi képes arra is, hogy kívülállókat húzzon be. Az új őslényes film erre talán nem képes, de a dínók szerelmesei minden percét élvezni fogják. Pláne, hogy szerepel benne egy teljesen új szuperdínó is.
Nem hiába készült már vidámparki játékból film, és filmből pedig játék. A színes, szélesvásznú, szagos-látványos franchise blockbusterek nagyon sokban hasonlítanak a vidámparki játékokra. Amelyik bejön, arra újra és újra fel akarunk ülni, hogy újra és újra átéljük azt az élményt, amit elsőre. Pontosan ugyanazt. Amit elsőre megkaptunk, azt szeretnénk megkapni másodszorra és harmadszorra is. A vonalas rajongók a lehető legkonzervatívabb emberek: amíg azt kapják, ami a franchise-tól elvárható, de mindig, minden egyes alkalommal, addig kezes bárányok, de amint egy kicsit is eltérnek az alkotók a jól megszokott, bevált kliséktől, felkapják a vizet.
Nem szégyen kimondani, hogy a Jurassic World: Bukott birodalom a rajongók filmje. De miért, a többi nem az? De igen, azok is azok elsősorban, de az új rész, miközben szórakoztató és fordulatos, olyan, mintha tökéletesen a rajongók fejében lévő elvárások mentén készítették volna, attól egy centit sem eltérve. Minden benne van, ami elvárható egy dínós filmtől a legelső, 1993-as mozi óta. Szexi tudósnő, macsó állatviselkedés-kutató, sikítozó gyerek, gátlástalan vadász-kommandós, dúsgazdag gonosz ember, aki csak a saját érdekeit nézve az alapszituációhoz képest (hogy léteznek klónozott ősállatok) is szembemegy a természettel meg a racionalitással, na meg egy sziget tele dinoszauruszokkal. Mindezt a kliséhalmozást azonban annyira ügyesen gyakorolja a film, és még minimális új elemet is belecsempész a megszokások közé, hogy a Bukott birodalom egyáltalán nem okoz csalódást annak, aki a franchise rajongója. Aki pedig nem az, annak talán az ezt megelőző filmmel kéne kezdenie a sort, mert trilógiáról van szó, ez pedig éppen a középső film: miközben az első rész történetét viszi tovább, már meg is ágyaz a következő, záró epizódnak.
Az, hogy a második Jurassic trilógia címe már nem az, hogy Park, hanem az, hogy World, ebben a részben válik világossá, hogy miért, de a cím totális kibontására majd a – minden bizonnyal mindennél látványosabb és pusztítóbb – harmadik részben kerül sor. De elárulhatjuk: a Jurassic World egy olyan megváltozott világot takar, ahol őslények és emberek együtt élnek, de előbbiek már nincsenek egy mindenféle veszélyre elméletben maximálisan felkészült szigetre száműzve, hanem kiléptek ők is a világba, amit egyelőre még az ember ural. Ismerős? Igen, a trilógia történetének nagy vonalai a Majmok bolygóját juttathatják az eszünkbe, ahol az elnyomott és bebörtönzött, de roppant intelligens állat egyszercsak feláll, és alkotója-parancsolója, az ember ellen fordul. Akárcsak a Jurassic World világában.
Csakhogy az egész nem azért történik, mert az őslények a gonoszak, épp ellenkezőleg. Bár a dínóknak is bőven megvannak a gyilkos ösztöneik, legalábbis néhánynak, a fő gondot az ember jelenti, a galibát ő okozza azzal, hogy nem tanul a hibáiból, hanem újra és újra elköveti azokat, magára vonva a Természet haragját. Persze, aki Istent játszik ember létére, az ne is csodálkozzon ezen. A kalandfilmes felnőtt mesét az alkotók ezúttal egy keretbe helyezték: kongresszusi meghallgatáson kell dönteni a dínók sorsáról, hogy mentsék meg őket a szigeten kitörő vulkán elől vagy hagyják őket a sorsukra, hogy újra kipusztuljanak és így elmúljon a veszély, amit jelentenek az emberiségre nézve. A régi trilógia egyik főhőse, a matematikus Dr. Ian Malcolm szerepel benne, és lerántja rólunk a leplet, kíméletlenül, ugyanúgy, ahogy korábban is. Kongatja a vészharangot, és közben arra voksol, hogy a dínók menjenek a levesbe – már ha nem késő, mert akkor viszont fel kell készülnünk egy olyan világra, ami sokkal ijesztőbb és veszélyesebb lesz, mint bármi, amit elképzelni próbáltunk. Az is lehet, hogy kihalunk. És mindent csakis magunknak köszönhetünk, nem másnak, a dínóknak végleg nem. Ők csak elvégzik a piszkos munkát, amit mi, emberek osztottunk rá.
Az ember a legnagyobb állat, ez a Bukott birodalom elég sok képkockáján is ott van. De tényleg, kinek lenne kedve kereskedni ezekkel a monstrumokkal, magánkezekbe adni ezeket a hatalmas ősfenevadakat, amiket azért nem olyan egyszerű levadászni? Vagy kinek jut eszébe, hogy egy minden eddiginél is gyilkosabb szuperdínót tenyésszen, és hogy a DNS-sükkel kísérletezzen? Hát persze, hogy az embernek. Nem árulunk el zsákbamacskát, de a Bukott birodalomban mindennek meglesz a böjtje, eleve a film címe sem elsősorban az elpusztult szigetre utal, hanem az emberek oktalan és meggondolatlan világának végére. Ezúttal nincs megnyugvás a film végén, csak és kizárólag baljós szünet. A dínók már a spájzban vannak, elszabadultak, mi pedig várjuk a következő részt, hogy megtudjuk végre, mi lesz a végítélet: visszaveszik tőlünk a Földet és elpusztítanak mindenkit, vagy győz a józan ész és kialakul valami egyensúlyi helyzet. Az biztosan nem lesz, hogy az emberek totális győzelmet aratva elpusztítják az összes dínót. A szellemet már kiengedték a palackból…
A filmet forgalmazza a UIP Duna Film.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
