Film

Dokumentumfilm próbálja megdönteni a húsevés mítoszát a sportolók között

  • Szerző:nuus
  • 2019.10.02 | 17:18

Maga Arnold Schwarzenegger is megszólal benne, aki elmondja, nem az teszi erőssé a férfit, hogy húst zabál.

A The Game Changer című dokumentumfilm azt a manapság is elég elterjedt nézetet akarja megcáfolni, ami szerint állati eredetű fehérjékre van szükség a nagy izmok építéséhez, meg hogy úgy általában a húsevés elengedhetetlen a nagy fizikai teljesítmény eléréséhez. Ehhez képest összeszedtek benne egy csomó sikeres sportolót, a ketrecharcostól a futón át a súlyemelőig, akik leálltak a nagymértékű húsevéssel, és nem hogy ugyanolyan jól, de még jobban is teljesítenek. Schwarzenegger mellett olyan sportoló sztárok vettek részt a doksi készítésében, mint Lewis Hamilton F-1 versenyző, és Novak Djokovics teniszező, a céljuk pedig az, hogy bemutassák, a húsevés nem elengedhetetlen a sporthoz, mint ahogy azt régen hitték, és a növényi alapú táplálkozásnak számos előnye van. A legérzékletesebben talán az örmény származású német erősember versenyző, a vegán Patrik Baboumian fogalmazta meg a probléma lényegét, tőle ugyanis sokszor kérdezik, hogy tud olyan erős lenni, mint egy ökör, amikor nem is eszik húst. Mire ő mindig visszakérdez: „Miért, láttál már ökröt húst enni?”


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.