Film
A Nagy Fal adja a másikat
A Matt Damon főszereplésével készült, lélegzet-elállító látványvilágú Nagy Fal már két trailerrel is jelentkezett. Végleg összenő az ázsiai akciófilm Hollywooddal, és ennek nagyon örülünk.
A kínai-amerikai kooprodukcióban forgatott, fikciós elemekben is dúskáló, alternatív történelmi filmet Kínában december közepén, míg Amerikában csak februárban mutatják majd be. A rendező, Zhang Yimou az alábbi sorokkal ajánlja figyelmünkbe az alkotást:
„A Nagy Fal bizonyos értelemben pont az ellentétét hozza annak, mint amit elvárnánk tőle. Először gyökerezik egy film ennyire mélyen a kínai kultúrába, és soha nem volt még ekkora kínai stábon a világ szeme. Hisszük, hogy ez a trend állandósulni fog.”
Hogy a középkori Ázsiában játszódó film szörnyek(!) ellen küzdő elit harcos csapatába hogyan kerül pont Matt Damon és Willem Dafoe? Már az első kritikák be is futottak, kifehérítéssel vádolván a produkciót, illetve hogy a „Fehér Megmentő” forgatókönyv lép itt is életbe. Pedig vélhetően helyi színészek is eljátszhatták volna a kereskedőből kvázi szuperhőssé váló karaktereket.
Itt az első trailer:
A második ha lehet, még brutálisabb:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.