Film

Várakozáson felül hasít a Thor – Ragnarök

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.06 | 09:35

A 121 millió dolláros nyitóbevéltel nagyon is jónak számít.

A MovieWeb információi szerint a Marvel legfrissebb dobása máris teljesíteni látszik a hozzá fűzött reményeket, sőt! A Thor: Ragnarök várakozáson felül alakított a nyitó hétvégén: potom 121 millió dollárt hasított. Nagyjából 100-120 millió körüli bevételt kalkuláltak a Marvelnél, ami maradéktalanul be is jött. Valószínűleg a jó időzítésnek is köszönhető ez a szép eredmény, az évtizedes negatív csúcsot produkáló, pocsék nyári szezon után eddig az IT című bohócos horror vitte az őszi szezont.

Nemcsak Amerikában, de világszerte is szerették az új Thor-filmet: 107,6 millió dollárt fialt nemzetközi szinten a debüt hétvégéjén. Minden bevételt összeadva, 427 milliónál állt meg a számláló, ami szép summa, a várt 400 felett; főleg, hogy a forgatás költsége mindössze 180 millió dollárba került. Kína és Japán is jól fogadta az északi istenséget, de onnan még a pontos számok nem futottak be. A Rotten Tomatoes oldalán a film 93 százalékos értékelést érdemelt ki, ami a 2008-as Vasembertől (94) csak egy paraszthajszállal maradt el.

A címszereplőt megszemélyesítő Chris Hemsworth bajsza Mark Ruffalo Hulkjával akad össze, ráadásul egy gladiátor megmérettetésen. De a filmben felbukkan még Cate Blanchett, Anthony Hopkins és Jeff Goldblum is.

via GIPHY

A Rossz anyák karácsonya eredményei ennél jóval szerényebbek: a 28 millió dollárból készült film pont behozta a költségeit, 28,2 milliós nemzetközi nyitó bevételével. Harmadikként pedig az új Fűrész végzett a listán.

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.