Film

Az új Batman-trilógiához új Denevérember dukál, Ben Afflecknek pedig, úgy tűnik, ennyi volt a szerepből

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.08 | 09:51

Matt Reeves, a következő trilógia rendezője egy fiatalabb főszereplőt szeretne.

Egyáltalán nem csodálkozunk ezen: Ben Affleck nemcsak erőtlen Batman volt, de valahogy tartott ő maga is egy távolságot a figurától, meg eleve úgy is tűnt, hogy csak azért vállalta el a szerepet, mert nagyon rábeszélték (meg kapott egy valag pénzt is persze). A mi Gézánk még egyszer biztosan magára húzza a Denevérember jelmezét, méghozzá a készülés alatt álló önálló The Flash moziban, de aztán ennyi volt. Hiába teljesített jól a pénztáraknál az a pár film, amiben Affleck volt Batman, részéről is elég volt ennyi a szerepben.

Matt Reeves, akinek volt egy kreatív ötlete egy újabb trilógiára, amit kitörő lelkesedéssel fogadtak a producerek, csak akkor kezd bele a forgatásba, ha megvan már az új szereplő. Affleck most múlt 45, a rendező pedig fiatalabb színészt keres a szerepre. Eddig egyetlen név merült fel: Jake Gyllenhaal-é, amivel mi abszolút meg tudnánk barátkozni, bár hivatalosan ezzel kapcsolatban még semmi nem történt.

És végezetül az is kérdés, hogy mit kezdenek a figurával. Reeves vajon teljesen újraalkotja az alapoktól, vagy azt a tónust viszi tovább, amit a rövid időre a szerepbe ugrott Affleckkel felépítettek. Ha minket kérdeznek: felejtsék el Bélát, és ha már nagyon folytatni akarnak valamit, akkor legyen az a Nolan-féle Batman. De mindenki akkor jár a legjobban, ha valami teljesen friss dologgal próbálkoznak meg az alkotók.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.