Film
Jön a legújabb Pókember, aki egyre csak fiatalodik, de Vasember mellette áll
Peter Parker eléggé kölyökképűre sikerült, nem csoda, hogy Tony Stark is a szárnyai alá veszi.

Nehéz lehet valami újat kitalálni a képregény-adaptációkban, ezért aztán legegyszerűbb vegyíteni a különféle sztorikat. Csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a Vasember is felbukkan a Hazatérés alcímű, legújabb Csodálatos Pókember-moziban. A 2012-ben újraindított sorozat harmadik filmjében már nem Andrew Garfield bújik a piros-kék latexbe, hanem az Amerika Kapitány: Polgárháborúban bemutatkozott, mindössze 20 éves brit Tom Holland körül bonyolódik a sztori.

Komoly szerepet kap a bevezetőben említett Vasember, aki öltönyös keresztapaként segít Spidey-nak jól használni az erejét. Reméljük, nem aggódja halálra magát a túl hamvasnak tűnő Pókkölyök miatt. Főleg, mert erős ellenfelet formál meg Michael Keaton, aki Keselyűként is tesz egy kört a nemzetközi előzetesben, amely többet megmutat, mint az amerikai változat. A július 7-én érkező mozihoz mindenesetre kedvet csinál ez a látványos akciókkal is tűzdelt pár perc:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.