Film

Új sorozattal jelentkezik a Földről David Attenborough

  • Szerző:nuus
  • 2020.12.22 | 14:18

A 94 éves tudós az otthon töltött időszak alatt sem lazsál.

Az örökké világjáró 94 éves tudós idén a járvány alatt csak kétszer hagyhatta el otthonát az elmúlt hónapokban, de azért nem szakadt el a természettől: kertjében csodálta annak változásait. Az új sorozat felvételeihez egy kicsit újradekorálták nyugat-londoni házának nappaliját, amelynek falaira gyapjútakarókat aggattak fel, hogy elnyomják a visszhangot a hangfelvételek készítésekor. A stáb a kertben ütött tanyát és a mikrofonkábeleket az ablakon át vezették be a szobába, és a kertben rögzítették a felvételeket.

“A stáb egy tagja számára egy kis kunyhót építettünk a hideg miatt, de nyáron kint ült a kertben, még esőben is, és hallgatta és felvette, amit mondok” – mesélte Attenborough.

Alastair Fothergill executive producer pedig a 160 kilométerre lévő bristoli stúdióból segített munkáját.

A sorozat eleje azt mutatja be, hogy a Föld miért ideális környezet oly sok faj számára. Az epizódokat 31 országban forgatták négy évig. Hat vulkánkitörést rögzítettek, amíg elértek a zárófelvételekhez, az Amazonas folyó parti homokjába tojást rakó teknősökről, a lazacra vadászó oroszországi barnamedvéről és a délkelet-ázsiai erdőkben élő gibbonokról.

A természet ugyan gyógyul a járvány alatt, de Attenborough tudja, hogy ennek nagy ára van. “Ezreivel halnak meg emberek, ne kicsinyeljük ennek jelentőségét. De azoknak, akik túlélők, össze kell tartani és megnézni, hogyan cselekedhetünk együtt. Megoldásokról kell gondolkodnunk, elemezni kell a helyzetet, és alkalmazni szerte a világon” – hangoztatta. “Ha az emberi faj nagy katasztrófák nélkül képes túlélni, itt az idő cselekedni.”


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló