Hadászat

Titkosszolgálatok szerepe a Keleti blokkban, ha érdekel mindenképp olvasd el

  • Szerző:nuus
  • 2020.10.15 | 12:18

Cikkünkben végigvesszük a titkosszolgálat szerepeit, és működésüket a Keleti blokk országaiban, és azt, hogy a Szovjetunió hogyan készítette elő a terepet, illetve mik a legfontosabb kapcsolatok a terrorszervezetek és a titkosszolgálatok között. Az NDK-ban tevékenykedő Stasi azonban egy külön cikkben kerül jobban kielemezésre.

De mik azok a titkosszolgálatok?

Elsőként nézzük meg azt, hogy mit jelent maga a titkosszolgálat. A titkosszolgálat az államok érdekeinek védelmében, titkos eszközökkel dolgozó állami szervezetek összefoglaló elnevezése.

Ezekhez több szervezet is tartozhat, több feladattal is. Mégis a legfontosabb az információszerzés, az adott állam ellen irányuló, külső és belső titkos tervekről, összeesküvésekről, illetve cselekedetekről, a potenciális ellenfelek stratégiai és gazdasági helyzetének titkairól. Ezek sajtóbotrányok keltésétől, akár robbantásokig vagy célzott likvidálásokig is terjedhetnek, és terjednek is.

A titkosszolgálatokat kétféleképpen csoportosíthatjuk a külső és belső feladatok ellátása szerint. Tehát vannak a hírszerző szolgálatok (Információs hivatal, CIA, MI6), illetve a biztonsági szolgálatok, mint például a kémelhárítás (Alkotmányvédelmi hivatal, FBI, MI5).

De diktatúrákban nagy szerepe van a belső elhárító szolgálatoknak, mely a belső ellenzék elleni tevékenységre van felkészítve. Lehet ez politikai rendőrség, ÁVH, KGB esetleg Gestapo.

A Keleti blokk

A Keleti blokk kifejezés Andrej Alekszandrovics Zsdanov-tól származik, és az egyetemes történetben ő a szocialista realizmus kultúrpolikájának megalapozója. Ezen doktrínák alkalmazása kötelezővé vált, azonban a keleti blokk kifejezést inkább a nyugati államok használták ránk, mit mi saját magunkra. Ide tartozott Magyarország, Románia, Csehszlovákia, Bulgária, és az NDK.

1945. május 8-án ért véget a második világháború́ az európai kontinensen. A világ kétpólusúvá vált. Ennek köszönhetően ezekben a rendszerekben kiemelt feladat jutott a titkosszolgálatoknak; a hírszerzők és kémelhárítók sokkal fontosabb szerepet játszottak a huszadik század második felében, mint előtte bármikor. A legtöbb ország gazdasága és társadalma katasztrofális helyzetben volt. A gyárakat, ipari központokat a bombázásokban és a harcokban szinte teljes egészben lerombolták. Ami épen maradt, azt a szövetségesek leszerelték és elszállították. Az összeomló gazdaságokat még tovább sújtotta a béketárgyalásokon megállapított jóvátételek fizetése. Tombolt a munkanélküliség és az infláció. A szovjetek az általuk megszállt területeken bevezették a szovjet katonai közigazgatást. Feladata elsősorban a megszállt területek katonai–politikai–gazdasági irányítása, illetve a terület felkészítése az „önálló” működésre. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az élet minden területén fokozatosan átadták a hatalmat a helyi kommunista pártnak, akik Moszkva irányítása alatt, és érdekében kormányoztak.

A hatalom teljes megszerzésének első lépéseként a rendvédelmi szervekben kezdték kialakítani befolyásukat. Ez a jelenség a szovjetek által megszállt valamennyi országban így történt, az első körben a belügyet szerezték meg a kommunisták. A legtöbb a világháború után frissen létrejött kommunista ország már a húszas években nagy sikerrel elérte, hogy a kommunista eszmékhez hű emberei a legmagasabb állami szinten beépültek egyes ellenséges vagy ellenségesnek vélt államok közigazgatásába, sőt sok esetben ezek a szálak a legfelsőbb kormányzati és állami körökig is elértek.
Ugyanilyen hatékonysággal épültek be az értelmiségbe és a civil társadalomba is. Minél jobban terjedt ki a polgári demokrácia, annál jobban nőtt a befolyásuk, illetve a sikerességi mutatójuk is[1]. Ezek a manipulatív módszerek azt eredményezték, hogy a keleti blokk kialakulása előtt sikeresen növekedett a Szovjetunió hatalma ezekben az országokban.

Zajlik a megfigyelés a Keleti blokkban

Az ilyen és ehhez hasonló titkosszolgálati befolyás és hatalomgyakorlás a tömegeknek kiszolgáltatott nyugati országokat fenyegette leginkább, Moszkva immunis maradt, mivel a Szovjetunióban az egyeduralkodó párt sikeresen akadályozta meg a társadalom önszerveződését is. A szovjet ügynökök, az 1920-as évek végétől, tudatosan és erőforrásokat nem kímélve épültek be a nyugati civil szervezetekbe. Meglepő módon, nem a baloldali szakszervezeti mozgalmak megnyerése volt a cél, hanem a politikamentes egyesületek és az antikommunista nézeteket valló szervezetekbe való bejutásra fókuszáltak.
A háború után nem kellett visszafogni magukat, hiszen a szovjet tanácsadók már nyíltan ellenőrizhették minden részleg működését, de a hírszerzés maradt a legfontosabb. Emberi és anyagi erőforrások szinte korlátlanul álltak rendelkezésre ebben a felszín alatt félig szürke zónában végzett harcra.[2]

Az ÁVH a párt ökle[3]

Magyarország igen jelentős szerepet kapott a keleti blokkban, ha a hírszerzést vesszük alapul, nemzetközi kémjátszmákban, illetve a század vége felé mind tudományos-technikai hírszerzésben, illetve gazdasági információgyűjtésben és valutakitermelésben is.

Ugyan az általánosan elfogadott vélemény eddig az volt, hogy a magyarországi hírszerzés tökéletesen alkalmatlan volt komoly feladatok ellátására, pontosabban, hogy a szovjet, a keletnémet és a román társszervek mellett nem kaptak jelentős szerepet. Ez azonban nem igaz, hiszen a szabadon kutatható anyagok és publikációk bizonyosságot nyújtanak arról, hogy a 1956 után az egyik legjelentősebb hírszerzés volt a magyar. A Rákosi korszakban odakerült emberek az ötvenes évek végére kicserélődtek, és a képzett szakemberek már profin és eredményesen végezték azt, amint a szovjet vezetőség elvárt tőlük.

Táskába rejtett videokamera, ilyenekkel dolgozott a III/III

Az Államvédelmi Hatóság a magyarországi kommunista pártállami diktatúra államvédelmi szervezete volt, 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. De a leginkább Rákosi által vezetett szervezet a hatalmi harcainak és politikai leszámolásainak fő végrehajtója és eszköze volt. Maga az ÁVH az 1945-ben létrejött Politikai Rendészeti Osztály, illetve az azt követően 1946-ban létrejövő Államvédelmi Osztály jogutód szervezete volt. Formálisan a BM, illetve a Minisztertanács alá tartozott, azonban ténylegesen leginkább Rákosi határozta meg a tevékenységét. A megadott terjedelem kevés lenne ahhoz, hogy a szervezetek működését, illetve minden bűnét felsoroljuk, ezért ezt ki is hagyom.

Az állambiztonsági rendőrség látszólag a diktatúrával együtt bukott el 1956 októberében. A Kádár János féle restauráció időszakában állambiztonsági szolgálatot a Belügyminisztérium keretében szervezték újjá, II. Politikai Nyomozó Főosztály néven, de ebben még az ÁVH számos korábbi tagja megtalálható volt[4]. A kádári konszolidáció részeként 1962 augusztusában a pártvezetés kizárta a rákosista vezetőket, elítélte a leginkább kompromittálódott ÁVH-s tiszteket. Az állambiztonsági feladatok ellátására létrehozták az utódszervezetet a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségét, a belső elhárítást a III/III. kapta. Nem csak a politikai titkosrendőrségét foglalta magába 1962 és 1990 között. Ez a politikai rendőrség, a többi akkori, magát szocialistának nevező országhoz hasonlóan, alapvetően szovjet mintára és szovjet ellenőrzéssel, nem csak azokat az alapvető külső és belső nemzetbiztonsági feladatokat látta el, amelyeket a mai, nyugati parlamenti demokráciákban is titkosszolgálatok végeznek, hanem az állampárt és a Szovjetunió utasítására a totális ellenőrzést szolgálta.

1962-ben a titkosszolgálat legfontosabb részét, az ügynöki hálózatot teljesen átszervezték, és megtisztították. A hivatásos állomány megtisztításával egyszerre, az állambiztonsági tevékenység új irányelvei alapján felülvizsgálták az egész állambiztonsági hálózatot, és a beszervezett személyek egyharmadát kizárták, így az ügynökök száma 9749 főre csökkent[5].

Korabeli rejtett kamera, ilyenekkel dolgozott a III/III

A legtöbb ügynököt, 2375 főt az ipari, mezőgazdasági és közlekedési területen bocsátották el, mivel az egységesítés zászlaja alatt áttértek az iparági szintű állambiztonsági felügyeletre. A III. Főcsoportfőnökség szervezeti felépítése Cseh Gergő[6] A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlatában teljes egészében elérhető.

 

 

Ceaușescu, mint a többi diktátor, kitűnően értett a nacionalizmusnak, mint érzelmi fegyvernek a használatához[7]

 

Ion Mihai Pacepa az egykori román hírszerző tiszt, a Securitate volt vezetője magas rendfokozatban disszidált 1978-ban az USA-ba. Nála magasabb rangú disszidens kevés volt, így A román titkosszolgálat működését az egész világ megismerhette. Számos könyvet írt a titkosszolgálatok belső működéséről. illetve Jimmy Cartertől kapott menedékjoga után az amerikai CIA-val együttműködve több keleti blokk ellen irányuló titkosszolgálati műveletet dolgozott ki. A magyarul is megjelent művében a Vörös Horizontokban remekül mutatja be a DIE és a Securitate működését.

Amit tudunk, azt leginkább tőle tudjuk

Az idő múlásával azonban megértettem, hogy a körmönfont kommunista befolyásszerző műveletek célja és természete megfoghatatlan a Nyugat gondolkodásmódja számára. Azt is megértettem sajnos vagy szerencsére, hogy azok a nyugatiak, akiket a Szovjet Blokk nagylelkűen jutalmaz, mint saját befolyásszerző ügynökeit, nem esnek a nyugati kémtörvények hatálya alá, még ha lehetővé is teszik a kommunista országok számára, hogy azok fontos politikai, kereskedelmi, műszaki és pénzügyi előnyökhöz jussanak.[8]

1948 augusztusában jött létre az Országos Népbiztonsági Igazgatóság, itt még a securitate 3973 főből állt és meglehetően sokszínű brigád volt, a románok mellett zsidók, magyarok, és jugoszlávok is voltak a tagjaik között.

A népköztársaság kikiáltása után rohamtempóban hozzák létre, alig nyolc hónappal később állt össze és négy évtizeden keresztül döntő befolyást gyakorolt Románia helyzetének alakulására és több százezer magyar, illetve több millió román polgár sorsára. Több átszervezésen esett át, így nem lineáris fejlődésű, ezért az intézmény méretét, feladatait és hatásköreit állandóan hozzáigazították az általa védelmezett rezsim politikai céljaihoz. Ezért a szervezet céljait és működését több darabra lehet osztani, szinte évtizedenként változott.

Cipőbe rejtett poloska

Első hivatalos neve Népbiztonsági Főigazgatóság – Direcţia Generală a Securităţii Poporului – DGSP volt. Ez a kommunista párt által az 1945–1948 közötti időszakban egy minél félelmetesebb megfigyelési és elnyomó apparátus létrehozására tett erőfeszítések eredménye volt. A későbbiekben többször szervezték újra a román belügyminisztériumot, de Securitatét több újjászervezés után is szerves része volt a mindennapoknak.

1948–1958: az „osztályellenséggel” folytatott erőszakos konfrontáció. Itt fektették le az alapokat, és alapozták meg a későbbi rettegett hírnevét.

1958–1968: a szovjet csapatok kivonását követően ismét átszervezés következett, hiszen az addigi teljhatalmú belügyminiszter, Alexandru Drăghicit kizárták a pártból

1968–1978: megtörténik a modernizáció. A logisztikai megoldások, és a jogi keretek tisztázása után több összecsapás is volt a Román Kommunista Párt és a Securitate között itt történt meg a szervezeti bürokratizálódása is. Ennek a korszaknak a vége egyértelműen Pacepa tábornok dezertálása

1978–1989: az állambiztonsági intézményi szerkezet végnapjai még hosszú évtizedeken át tartottak, a szervezet már szinte csak a lakosságot felügyelte, és a nemzetbiztonsági feladatok elhanyagolhatóvá váltak, de a túlzott nacionalizmus a szervezet lényegi működésének rovására ment.

A Securitate kiterjedtségét a Bukarest Megyei Jogú Város Felügyelőségének egy adata mutatja meg, természetesen ez a város volt a legfontosabb, mely a létszámát tekintve is igen jelentős méretű volt, ami összefüggésben állt hírszerzési tevékenységének jelentőségével és a megfigyelt vagy a hírszerzési hálózathoz tartozó személyek számával.

A belföldi hírszerzés területén 87 tiszt van, akik 961 objektummal, 23 vonallal foglalkoznak, ami összességében 35 397 feldolgozott személyt jelent a munkabázisban, ami gyakorlatilag 292 ügydossziét és 3329 hálózati személy foglalkoztatását jelenti Végül az operatív vizsgálati területen 108 tiszt van alkalmazásban, a munkabázisban szereplő személyek száma 16 359, a hálózati személyek száma 8460, ügydossziék nélkül. [9]

Állambiztonsági Főosztályt azaz a Departamentul Securităţii Statului (DSS-t), 1967 júliusában hozták létre, hogy egységes módon koordinálja, ellenőrizze és irányítsa a biztonsági szervek által az állambiztonság ellen irányuló tevékenységek megelőzéséért, felfedezéséért és felszámolásáért végzett egész tevékenységet. A DSS 1989-ig szinte változatlanul megőrizte az évtizedekkel azelőtt kialakított struktúráját, változást csak a terrorelhárítási és a gazdasági területekre szakosodott szervezeti egységek megjelenése jelentett.

Státní bezpečnost és a terrorszervezetek

Az StB, azaz Státní bezpečnost volt a titkosrendőrség a kommunista Csehszlovákiában, mely egészen 1945-től 1990-es összeomlásig hatékonyan működött. Hírszerző és elhárító ügynökségként is szolgált, minden olyan tevékenységgel foglalkozott, amely veszélyt jelenthetett a Csehszlovákia Kommunista Pártra és az államra.

StB lelkes támogatója volt az 1970-ben Milánóban Renato Curcio és felesége által alapított szélsőbaloldali terrorszervezetnek, a Vörös Brigádoknak is, de a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel is együttműködött. Az StB logisztikai támogatást nyújtott és kiképzést tartott számukra egyes észak-afrikai és szíriai kiképzőtáborokban.

Aktív támogatásban részesült több terrorszervezet is

Az StB szerepe a rezsim 1989-es bukásában továbbra is bizonytalan. Az a tény, hogy egy rendőr meggyilkolt egy békés tüntetőt egy demonstráció során 1989 novemberében, mindenképpen szerepet játszott abban, hogy az StB tevékenysége szélesebb körű nyilvánosságot kapott. Majd az ezt követő demonstrációk végül a kommunista rendszer megdöntéséhez vezetettek.

Az állambiztonság végül 1990. február 1-jén feloszlott. A Cseh Köztársaság jelenlegi hírszerző ügynöksége a Biztonsági Információs Szolgálat. Az StB egykori alkalmazottai és munkatársai és informátorai jelenleg nem tölthetnek be bizonyos tisztségeket Csehországban.

Törvény mondja ki, hogy az StB, mint a kommunista párt ideológiáján alapuló szervezet, “tevékenységével az emberi jogok és a demokrácia elnyomását tűzte ki célul”, és így bűnös ideológián alapult.

 

A hidegháború csúcspontján elkövetett esernyős gyilkosság John Le Carré regényeit idézi[10]

1964-ben a Bolgár állambiztonság Petko Kovacsev ezredes vezetésével megalakított Komitet za dǎržavna sigurnost-nak vagy DS-nek egy célt adtak. Ez nem volt más, mint a gyilkosságok, emberrablások, és dezinformálások melyeket a külföldön élő bolgár disszidensek ellen követtek el.

Az egység disszidensek ellen hajtott végre intézkedéseket Olaszországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Nyugat-Németországban, Törökországban, Franciaországban, Etiópiában, Svédországban és Svájcban. A tevékenységét leíró dokumentumokat 2010-ben visszaminősítették. Az állambiztonság továbbá aktív szerepet játszott az úgynevezett “újjáéledési folyamatban” a bolgár törökök bulgarizálására az 1980-as években, valamint Georgi Markov író és disszidens 1978-as meggyilkolásában a londoni Waterloo-hídon, amelyet csak a “bolgár esernyő” néven emlegetnek

Nemzetközileg gyakran felvetett kérdés az, hogy mi a kapcsolat az állambiztonság, illetve az 1989 előtt Bulgárián keresztül folytatott fegyver, drogok, alkohol, cigaretta, arany, ezüst és régiségkereskedelem között. Illetve, hogy a kilencvenes évek óta működő bolgár szervezett bűnözés aktív szereplői az egykori állambiztonsági ügynökök.

A titkos akták a mai napig nagy vitákat okoznak az országban. Miután az ország kommunista rendszere összeomlott, az újonnan létrehozott demokratikus erők azzal vádolták az egykori kommunista elitet, hogy titokban eltávolították a tagokat veszélyeztető aktákat. 2002-ben Atanas Semerdzhiev volt belügyminisztert bűnösnek találták 144 235 dosszié megsemmisítése miatt. 2007. április 5-én a bolgár parlament külön bizottságot nevezett ki a dokumentumok nyilvánosságra hozatala és a bolgár állampolgárok hozzáférhessenek az állambiztonsági és a bolgár nemzeti hadsereg titkosszolgálatainak adataihoz. Elkezdték ellenőrizni azokat a személyeket, akik valamikor nyilvános tisztséget töltöttek be.

2018-ban a Kommunista Párt titkosított dokumentumaiból kiderült, hogy Törökország és Görögország között feszültséget gerjesszenek, az 1970-ben létrejött “Kereszt” kódnevű művelet célja az volt, hogy a bolgár titkos ügynökök felgyújtják az Isztambulban található Fener görög ortodox patriarchátust, így ez a vallási entitásba való „beavatkozás” jelentősen károsítaná a török ​​– görög kapcsolatokat, és arra kényszerítené az Egyesült Államokat, hogy válasszon egy oldalt az azt követő válságban. Ezt a tervet szintén a DS főigazgatóságának 7. osztálya dolgozta ki, és az igazgatóság helyettes vezetője 1970. november 16-án megerősítette. A műveletet 1971 közepére kellett volna elkészíteni, majd végrehajtani, de ez sosem történt meg.

A párt pajzsa és kardja

 1950. február 8-án a Politkultur Osztályok, a Komissariat 5, valamint a Német Néptulajdon védelme hivatal összevonásából létrehoztak egy önálló minisztériumot, a Ministerium für Staatssicherheit-et mely röviden a Stasi nevet kapta.

A miniszter meglepetésre nem Mielke az akkori államtitkár lett, hanem Wilhelm Zaisser. Ez egy egyszerű dolog következménye, hiszen Mielke csak a hadifogsága idején lett kommunista, míg Zaisser az 1930-as évektől a háború végéig Moszkvában élt és szocializálódott, Sztálin így jobban megbízott benne. Nem titok tehát, hogy a Stasi is a KGB illetve Sztálin igényeit szolgálták ki.

A Stasi felépítése sokkal bonyolultabb volt a hasonló feladatokat ellátó, korabeli magyar állambiztonsági szolgálatok felépítésénél. Persze a Stasi önálló minisztériumként, míg a magyar szolgálatok a Belügyminisztérium részeként működtek.

A miniszter alatt 6 tábornok fokozatú helyettes volt, államtitkári beosztásban. A miniszterhelyettesek irányítása alatt álltak a különböző szakterületek főosztályi jogállással. Összesen 22 főosztályról tudunk, amelyeket római számmal jelöltek. A főosztályok alárendeltségében voltak a szakmai osztályok, amelyeket az abc betűivel jelöltek (például III. Főosztály, Rádiófelderítés és rádióelhárítás keretében az „N” Osztály, Hírközlés biztosítása). Voltak olyan osztályok, amelyek a miniszterhelyettes közvetlen irányítása alatt álltak. Ilyen volt például a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya. Azonban ezt a témát egy külön cikkben dolgozom majd ki, kitérve a Stasi magyar szálaira is.

 

 

[1] Andrew, Christopher–Mitrohin, Vaszilij 2000: A Mitrohin-archívum. A KGB otthon és külföldön. Budapest, Talentum Kiadó.

 

[2] Krahulcsán Zsolt 2013: A párt belügye. A politikai rendőrség és az MSZMP a korai Kádár- korszakban (1956–1962). Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára– L’Harmattan Kiadó.

 

[3] Rákosi Mátyás 1949

[4] Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 1. 461-478. oldal. Közgazdasági és Jogi Kiadó 1992.

 

[5] Tabajdi Gábor: A III/III krónikája. 49. oldal Budapest: Jaffa. 2013.

 

[6] Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945–1990. Trezor 1. Történeti Hivatal, Bp., 1999.

 

[7] Pacepa interjú a Duna TV-n 2000. 09. 15.

 

[8] Ion Mihai Pacepa: Vörös Horizontok 2. oldal Áramlat, 1989, Budapest

[9] Liviu Țăranu A Securitate szervezettörténeti változásai 1948–1989

 

 

[10]  AFP. 1978.

 

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló