Külföld
Saját őre akarta lelőni II. Erzsébet brit királynőt
Anekdoták és legendák mindig körülölelték az angol királyi családot, az emberek pedig szomjaznak a hasonló pletykákra. Talán ezért is olyan népszerű a Netflix The Crown című sorozata, mely a fiatal II. Erzsébet királynővé koronázásáról és uralkodásáról szól.
A leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó titkait eddig csak a közvetlen környezetében élők tudhatták, ám a királynő egyik testőre, – aki egyébként már nem dolgozik a palotában – elárulta, hogy II. Erzsébet imád késő este egyedül bolyongani a kastélyban – írja a Mashable.
Amikor nem tud elaludni, akkor mindig tesz néhány kört a Buckingham-palotában, az egyik ilyen kószálás során azonban az őr betörőnek nézte és majdnem lelőtte. Hajnali három lehetett, mikor az őr egy alakot pillantott meg a sötétben. Azonnal a fegyveréhez kapott és odakiabálta, hogy ki az. Meglepetésére maga a királynő lépett elő.
Az isten szerelmére, Felség, majdnem lelőttem magát!
– mondta, majd meg is bánta, mert egy királynőhöz nem így szólunk, ugyebár. Azt hitte, hogy a mérhetetlen udvariatlanság miatt holnap már be se kell jönnie dolgozni, de szerencsére Erzsébet lazán vette a dolgot:
Semmi probléma. Legközelebb előre csöngetek, hogy ne kelljen lelőnie.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.