Külföld

Alabamában sikertelenül próbáltak kivégezni egy halálraítélt embert

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.27 | 11:13

Három órán keresztül kínozták a férfit, hogy végre örökre elaltassák, de semmi nem működött. A fiaskó felvet néhány kérdést.

A most 61 éves Doyle Lee Hamm 30 évet töltött a halálsoron, mire pár nappal ezelőtt eljött a nagy pillanat, a kivégzés napja. A férfi 1987-ben rabolt ki és gyilkolt meg egy Patrick Cunningham nevű motelalkalmazottat. Fejbe lőtte, és elvett tőle 410 dollárt. Az esetnek voltak szemtanúi, de Hamm is beismerte a bűnét, amiért végül halálra ítélték.

30 év várakozás után, múlt hét csütörtök este került volna sor a kivégzésre, amit el is kezdtek annak ellenére, hogy Hamm ügyvédje, Bernard A. Harcourt már korábban jelezte, hogy a méreginjekció nem valószínű, hogy működni fog, annyira szétmentek már a férfi vénái a korábbi drogfüggősége, valamint betegségei (lymphoma, hepatitis) miatt. De nem hallgattak rá, és kezdetét vette az eljárás, ami végül nem kivégzés lett, hanem kínzás. Közel három órán keresztül igyekeztek örökre elaltatni a férfit, de nehezen találtak rajta jó vénát, így összesen 12-szer szúrták meg a kezén, a lábán és az ágyékán, mire éjfél körül leállították a kivégzést. Hamm túlélte, véresen és sérülten vitték vissza a cellájába, ahol nagy fájdalmakra panaszkodott, másnap pedig véreset vizelt, mert valószínűleg átszúrták a hólyagját is eljárás közben.

A fiaskó nagy botrányt kavart, és rávilágított egy sor olyan etikai problémára, amin eddig is ment a vita, most viszont nagyon fellángolni látszik. A legfontosabb kérdés a halálos méreginjekcióé, amit egyre többen találnak rossz megoldásnak és rendkívül megbízhatatlannak. Alabamában egy midazolám nevű nyugtatót adnak az elítéltnek, ami annyira kiüti, hogy utána simán befecskendezik neki a bénító és szívleállító szereket. Elméletileg az eljárásnak gyorsan és fájdalommentesen kéne működnie, ennek ellenére gyakran szükségtelenül hosszan tart a folyamat és fájdalmas haláleseteket okoz.

A börtön hivatalos nyilatkozata a botrány és a fellángoló vita ellenére próbálja elbagatellizálni a kérdést, konkrétan azt mondták, hogy ami történt azt azért ők nem neveznék problémának. A válasz is érkezett kisvártatva: ha az eljárást hivatalosan „orvosi beavatkozásnak” hívják, akkor annyi lenne a minimum, hogy a halálraítélttel úgy is bánjanak, mint egy beteggel. Pontosabban: mint egy emberrel, még akkor is, ha gyilkosságot is követett el.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.