Külföld

Ezekben az országokban a legjobb élni

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.24 | 14:45

Az életszínvonal alapján rangsorolták a világ országait egy új kutatásban. A lista elején a skandináv országok vannak, Magyarországot ne ott keresd.

map-of-the-world-1340069_1280
Fotó: Pixabay/yas640

Magasabb-e az életszínvonal Ausztráliában, mint Kanadában? Hányadik helyen szerepel egy ilyen listán az Egyesült Államok? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Social Progress Imperative nevű szervezet új kutatásából, amely az életszínvonal alapján rangsorolta a világ országait.

Az talán nem meglepő, hogy a listán a skandináv országok előkelő helyet foglalnak el, azonban az már érdekes, hogy néhány nagy ország épphogy befért az első 20 közé. Ez talán jól mutatja, hogy a magas egy főre jutó GDP önmagában nem volt elég, a kutatók más szempontokat is figyelembe vettek.

Három szempontból vizsgálták az országokat

Az országok végső pontszáma ugyanis három tényezőből állt össze.

Az alapvető emberei szükségleteknél vizsgálták például

az egészségügyet, a csatornázottságot és lakhatási helyzetet.

A jólét alapjainak nevezték az index második pillérét, amely magában foglalta többek között

az oktatást, a technológiákhoz való hozzáférést, és a várható élettartamot is.

A harmadik pillér pedig az egyéni lehetőségeket vette figyelembe, vagyis

az emberi jogok helyzetét, a szabad választást és az általános toleranciát.

Ezek alapján rendeltek pontszámokat az adott országokhoz, így állt össze a lista. Érdekes, hogy az Egyesült Államok épphogy befért az első 20-ba, a legjobb tíz között pedig olyan kis országokat is találunk, mint például Izland. Magyarország 35. lett a listán 76,88 ponttal.

20. Szlovénia 84,27 pont

19. Egyesült Államok 84,62 pont

18. Franciaország 84,79 pont

17. Spanyolország 85,88 pont

16. Belgium  86,19 pont

15. Németország 86,42 pont

14. Japán 86,54 pont

13. Ausztria 86,6 pont

12. Írország  87,94 pont

10. Új-Zéland 88,45 pont

10. Izland 88,45 pont

9. Egyesült Királyság 88,58 pont

8. Hollandia 88,65 pont

7. Norvégia 88,70 pont

6. Svédország 88,8 pont

5. Svájc 88,87 pont

4. Ausztrália 89,13 pont

3. Dánia 89,39 pont

2. Kanada 89,49 pont

1. Finnország 90,09 pont

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.