Kultúra

Hihetetlen aranykincset találtak Magyarországon

  • Szerző:nuus
  • 2022.02.21 | 19:48
  • trendindex: 49

A régészek „aranyban gázoltak”.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum régészei egy avarkori temető feltárásakor kiemelkedő jelentőségű leletekre bukkantak. A leleteket a Baranya megyei Babarc település közelében találták, az M6-os autópálya folytatásának nyomvonalán. A feltárás tavaly augusztustól egészen idén januárig tartott, azonban csak nemrég rendeztek sajtótájékoztatót a kutatás eredményeinek a bemutatására– írja a PécsMa.hu.

A háromhektáros területen végzett ásatások nyomán

Baranya megye egyik leggazdagabb temetője került elő a népvándorlás korának kora avar időszakából (600-as évek). 160 régészeti objektumot találtak, köztük 83 gödröt, 12 cölöphelyet, 4 árkot, 44 sírt, 15 úgynevezett áldozati gödröt, ezen kívül 2 áldozati jelenséget és egy emberi vagy állati hamvakat tartalmazó jelenséget is.

A lelőhely kiemelkedő tudományos értékű,

mivel csupán 15 százalékos a rablottság mértéke a korábbi korokból. Emiatt jól rekonstruálhatóak egyebek között az avarok temetkezési szokásai, öltözködésük, szakrális tereik, etnikai kapcsolataik. Tóth Zsolt feltárásvezető szerint, bár a lelőhelyet korábban is nyilvántartották, más kor leleteire számítottak. Valószínű, hogy a temető egy eddig ismeretlen településhez tartozhatott. Galik Zsolt régész szerint

„életük lelőhelye” volt a mostani, ahol „aranyban gázoltak”.

Szerinte egyértelmű, hogy korabeli katonai elit és a családtagjainak a temetőjét találták meg. A leletek alapján kelet-európai nomád, Meroving és mediterrán hatások is jelen voltak a kultúrában, azonban találkoztak keresztény szimbolikával is az ásatások során. A régészek szerint egyébként a mostani leletek azért maradhattak sokáig rejtve, mert csak 620-670 környékén használhatták ezt a területet az avarokhoz csatlakozott sztyeppei népek (tehát nem az „igazi” avarok). A távozásuk után pedig a terület korábbi lakottsága feledésbe merülhetett.

A sírokból előkerült:

  • 2 ezüst ivókürt
  • 1 ezüst pohár
  • 1 üvegpohár és 1 üvegpalack
  • 13 kerámia edény
  • 11 arany solidus (érme) – további három függőként használva
  • 14 sírban volt arany- és két sírban ezüst fülbevaló
  • 8 vaskard (ezüst függesztő karikákkal és koptatóval)
  • 8 íj (merevítő lemezei) és tegez (merevítő lemezzel)
  • 5 lándzsa
  • Több tucat egykori bőrövet díszítő (aranyozott) ezüst veretek és szíjvégek
  • 25 sírban étel (állat) melléklet
  • Számos használati és viseleti tárgy: csüngők, gyöngyök, karperecek, övcsatok, vaskés
  • orsógomb, gyűrű, bronztükör, csontfésű
  • A lovas sírokban zablák, kengyelek és nagy mennyiségű aranyozott lószerszámdísz


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló