Kultúra

Windsorban az év esküvője előtt most még a nagycsütörtökre készülnek

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.29 | 11:17

Markle-ék nagy napja előtt pont a Windsori Kastély templomában jótékonykodik II. Erzsébet.

A húsvéti nagypénteket megelőző estén arra emlékezünk, ahogyan Krisztus az utolsó vacsorán megtörte a kenyeret és bort adott a tanítványainak. Az angol királynő ilyenkor részt vesz egy istentiszteleten, majd alamizsnát oszt a környékbeli szegényeknek.

Idén 92 nő és 92 férfi részesül a 92 éves Erzsébet adományában. Ezek az érmék nem a hétköznapi pénzforgalomba valók, attól függetlenül: értékesek. A szép hagyományt I.Edward honosította meg a XIII. században; akkor még az uralkodóval egyneműnek kellett lenniük a jutalmazottaknak. Az utóbbi kétszáz évben viszont a szabály már az, hogy az ország első emberének életkorával megegyező számú férfi és nő részesüljön a megtiszteltetésben.

Ezt a nagylelkű gesztust Jézus Krisztus jóságossága miatt teszi meg az uralkodó, viszont az utolsó vacsora másik kulcsjelenetét, amikor a Mester mosta meg tanítványai lábát, egészen 1689-ig gyakorolta a koronás fő. Az Express szerint addig a szegények lábát ugyanígy tisztította meg az uralkodó a Westminster Abbeyban.

A pénzadományban viszont általában az egyik angol katedrális közelében élő nyugdíjasok részesülnek, mely ünnep idén pont a Windsori Kastély Szent György kápolnájában fog lezajlani. Ugyanitt fog örök hűséget esküdni nemsokára Harry herceg és Meghan Markle.

Május 19-én kel egybe Vilmos öccse az amerikai színésznővel, aki a sorozatából is úgy távozik, hogy férjhez megy. Rachel Zane nevű karakteréről a Briliáns Elmék jelenlegi évadában derült ki, hogy bekötik a fejét. Az ügyvédes drámasorozat hetedik szezonját végig viszi Markle, majd köszön el, filmbeli párjával, Patrick J. Adamsszel együtt. A sorozat nem áll le, Donna és Harvey története kerül majd jobban előtérbe. Illetve erősödik is a stáb Katherine Heigl feltűnésével, aki a nyolcadik szezontól áll munkába, jegyzi meg az USA Today.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Express.co.uk
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...