Kultúra

A Squid Game a kapitalizmus legőszintébb kritikája?

  • Szerző:szaboakos
  • 2021.12.10 | 09:48

Mi történik akkor, ha a jelenleg az egyik legnépszerűbb Netflix sorozattal akarjuk igazolni a kapitalizmus bukását?

A film mind a propaganda eszköze

A kommunikáció és az információ feletti teljes vagy részleges kontroll teszi lehetővé, hogy a vezető réteg ideológiája, a társadalom és a külvilág felé vetített kép megfeleljen az azt kialakító személyek elvárásainak, és még azelőtt kiküszöböljék a lehetséges anomáliákat, mielőtt a nemkívánatos információknak egyáltalán esélyük lenne eljutni a célszemélyekhez.

A film a 20. század politikai rendszereiben eltérő jelentőséggel bírt az egyes államok életében. A diktatúrákban központi szerepet kapott a film eszközként való használata, szolgálhatott az ideológia egyeduralmának megerősítéseképpen, illetve lehetett propaganda is. Az Államokban egységesen szükséges volt a saját nézőpontot hangsúlyossá tenni, persze ennek mértekében és minőségében különbség van diktatúrák és demokráciák között.

A jelenkor számára értékes kiegészítő információkkal szolgálnak ezek az alkotások, és remekül körvonalazzák azt, hogy a diktatúrákban milyen hatalmas szerepet kapott a film és a hozzájuk kapcsolódó filmpolitika.

Felvetés

Mi történik akkor, ha a jelenleg az egyik legnépszerűbb Netflix sorozattal akarjuk igazolni a kapitalizmus bukását? Korábban a propaganda filmek sikeresen hozták ezt, akkor is, ha nem is megyünk el annyira messzire, mint Korea.

Gondoljunk csak az ötvenes években készült Állami áruház című filmre, mely egy a korát megelőző módon ötvözte a propagandát és önfeledt szórakozást. A film sikere semmi kétséget nem hagyott, hiszen 1957. december 31-ig összesen 4 millió 325 ezren látták. A forgatókönyvet Barabás Tibor, Darvas Szilárd, Gádor Béla jegyezték, amin persze változtattak, mert Révai szerint a színdarab nem volt eléggé osztályharcos.

A film a valójában nem létező idilli boldogságot akarja bemutatni, ez persze érdekes kérdés, hogy mennyire volt kellemes és fogyasztható a nyomorgó tömegek számára. A film műfaja zenés vígjáték, amelyen végigvonul a derű és az optimizmus, amely boldog és szabad életünkből természetesen fakad.

Ez nincs így a Koreáiknál, hiszen a legjobb filmért járó Oscar-díjat tavaly elhozó Élősködők után ismét egy dél-koreai produkcióra kapta fel a fejét a fél világ: a magyarul Nyerd meg az életed címen futó Squid Game már röviddel a bemutató után meglepően népszerű lett, mára pedig a valaha volt legnézettebb sorozat a Netflixen.

Hwang Dong-hyuk rendező 2008 környékén még egész estés filmként képzelte el a Squid Game-et, a koreai filmstúdiók azonban sorra dobták vissza az ötletét, mondván, hogy az túl erőszakos. Dong-hyuk végül több sikeres filmmel a háta mögött 2020-ban kezdhette el forgatni sorozatként a Squid Game-et.

Kérdések

Squid Game felteszi a kérdést: meddig mennél el a pénzért? Mennyit cserélnél el a testedből, az életedből, hogy távol tartsd a farkasokat, és hogy olyan életet élhess, amilyenről mindig is álmodtál? Ha egyszer belekezdesz, akkor is abba tudnád hagyni, ha akarnád? És a végén egyáltalán megérné?

Bár a Squid Game egy olyan kísérletet mutat be, amely ezekre a kérdésekre próbál válaszolni, ezek ugyanazok a lényegi kérdések, amelyek a kapitalizmusban élők számára is felmerülnek: Milyen munkát, milyen borzalmas munkaidőt, milyen szintű visszaélést, a munka és magánélet milyen szintű egyensúlytalanságát tűrjük el azért cserébe, amire szükségünk van vagy amit meg akarunk élni?

E műfaj számos példájával ellentétben a Squid Game a mai valóságban játszódik, ami a kapitalizmus éles kritikáját kevésbé a világ metaforájává teszi, mint inkább a kapitalizmus alatti élet szó szerinti ábrázolásává.

A Squid Game munkásai

A legalapvetőbb szinten a Squid Game-en belül az egész verseny nem létezhetne anélkül, hogy a szélsőséges pénzügyi nehézségek ne teremtenének kész játékosállományt.

Nem véletlen, hogy Gi-hun nehéz időszakai akkor kezdődtek, amikor elvesztette a munkáját, majd a sztrájkoló munkások elleni erőszak következett. A sztrájktörők és a sztrájkoló munkások elleni fizikai erőszak a nyugati nézők számára talán elavult ötletnek tűnhet. Dél-Koreának azonban van egyfajta munkásellenes hírneve: a munkavállalók mindössze 10%-a van szakszervezetben, és a törvények többek között korlátozzák a szakszervezeteket a bértárgyalásokat.

A sorozat egy pontján a játékosok többsége úgy dönt, hogy elhagyja az arénát, majd szívesen visszatér oda, ami megkülönbözteti a Squid Game-et a műfaj más tagjaitól, például az Éhezők Viadala-sorozattól és az Escape Roomtól.

Ez az akarati elem hozzájárul a sorozat elsődleges kritikus céljához. Ahogy Mi-nyeo és mások már korán felvetették, hogy a való világban is megölik őket, de legalább odabent talán tényleg kapnak valamit a fáradozásukért.

Antikapitalista példabeszédként az egyetlen módja annak, hogy visszavágjanak, vagy valamilyen módon felforgassák a játékot, az a szolidaritás vagy a pénz csábításának elutasítása. A játék beleegyező nyilatkozatának végső záradéka kimondja, hogy a játék véget érhet, ha a játékosok többsége beleegyezik. Az első rész brutális „Red Light, Green Light” mészárlása után pontosan ezt teszik.

A választás akár egy szakszervezeti szavazás is lehetne. Megdöbbentő, hogy a játékra vonatkozó szerződés egyáltalán tartalmazott menekülési záradékot, de úgy tűnik, a házigazda és a hozzá hasonlók legalább a szabad akarat illúzióját cseppnyi élvezik, ha mást nem is.

Antikapitalista példabeszédek

A kötélhúzás során Gi-hun csapata mindenkit meglepve nyer. A csapatmunka, az egységes céltudatosság és a jobb stratégia segít nekik legyőzni az erősebb ellenfelet, ami a munkaszervezés egyik alapelve, bár általában nem más munkások életének árán. Két játékos megtalálja a maga módját, hogy legyőzzék a játékot, lényegében úgy, hogy az üveggolyók alatt kihátrálnak a versenyből. A barátságért cserébe és a saját haláluk körülményeinek megválasztásáért cserébe meghozzák a maguk etikailag is helyes döntését ebben a nyomorúságos rendszerben.

A végén Gi-hun összezavarja a VIP-ket és a frontembert azzal, hogy a győzelem szakadékához érve egyszerűen elsétál. A kapitalizmusban ez a hihetetlenül gazdag emberekből álló csoport egyszerűen nem értette, hogyan kerülhet valaki ilyen közel a nyeremény megszerzéséhez, és hogyan dönthet úgy, hogy nem teszi meg. De számára az emberi élet mindig is nagyobb érték volt.

A Squid Game uralkodó osztálya

Mivel a verseny csak a kapitalizmus legrosszabb aspektusai miatt létezik, nem meglepő, hogy végső soron maga is kapitalista törekvés. Az ultragazdag VIP-k, akik többnyire fehér, nyugati férfiaknak tűnnek, pénzért nézik a játékot, és fogadnak rá. Luxusszállóikban emberi “bútorokon” henyélnek. Így egy görbe tükröt tartva az uralkodó elitnek.

Amikor az 1-es játékosról kiderül, hogy valójában a házigazda, az visszanyúlik a játék egzisztenciális kapcsolatához a gazdasággal: egyrészt ott van a megingathatatlan kapcsolat egy olyan népességgel, amelyben az emberek jelentős része szörnyű anyagi gondoktól szenved. Másrészt ott vannak az ultragazdagok, akik annyira unják életüket, hogy úgy döntöttek, szórakozásból halálos sportokra fogadnak, csak azért, hogy újra érezhessenek valamit.

A Jeffrey Epstein effektus

A sorozat során egyértelmű, hogy valakinek magas szinten kellett finanszíroznia a Squid Game-et. A sci-fi vagy fantasy felvételekkel ellentétben a sorozat a jelenlegi valóságunkban gyökerezik, így a nagyszabású, high-tech akadályok és a szigeti helyszín bizonyára nem kevés pénzbe került.

Persze aki ezen megrántja a vállát az gondoljon Jeffrey Epstein példájára, aki vett egy szigetet az amerikai kormánytól, és egy szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel foglalkozó, a mostanitól nem teljesen különböző bár a célját tekintve eltérő hálózatot működtetett.

Egy éve Epstein vádiratából például kiderült előfordult, hogy Epstein kutatócsapatot állított össze egy 15 éves lány előkerítésére, aki úszva próbált elmenekülni az egyik szigetről, és akit úgy tartott fogva, hogy elvette az útlevelét. A dokumentumok egy olyan áldozatról is írnak, akit masszőrnek szerződtettek, majd megerőszakoltak a szigeten.

A vádirat szerint a 12 és 17 év közötti lányok elleni bűncselekményeket 2001 és 2018 között követték el a Virgin-szigetekhez tartozó Kis Szent Jakab-szigeten, amely Epstein magánbirtoka volt. A dokumentum azt állítja, hogy Epstein a szomszédos Nagy Szent Jakab-szigetet azért vásárolta meg, hogy senki se láthasson be magánbirtokára, ahol a bűncselekményeket elkövették.

Tekintettel a koreai adósságválságra itt a legmagasabb a háztartások adóssága a világon, mind méretét, mind növekedését tekintve.

A sorozat alatt a játékot működtető emberek aktívan egymás ellen uszítják a játékosokat, hasonlóan ahhoz, ahogyan a kapitalizmusban a munkásokat uszítják egymás ellen. Akár azért adnak kevesebb ételt a játékosoknak, hogy egyik napról a másikra harcra ösztönözzék őket, akár azért, hogy pénzhez juttassák őket. Annak ellenére, hogy vannak példák arra, hogy a játékosok együttműködnek a siker érdekében, ez mindig a rendszer szabályain belül történik.

Soha nem kezelik életképes vagy valószínű opcióként, hogy a játékosok összefognak.

A Squid Game menedzserei

A kapitalizmushoz hasonlóan azonban a rendszer nyilvánvalóan manipulált, bármit is állítanak a csúcson állók. Ott van a nyilvánvaló korrupció a szervkereskedelemben, de a játék még a “legtisztább” formájában sem igazságos. Néha a piros overallos vezetők és katonák tétlenül nézik, amikor igazságtalan dolgok történnek. Máskor a felelősök beavatkoznak a játékosok civakodásába. A pénzel kapcsolatos nyílt szavazás rémisztően hasonlít arra, amit az Amazon lépett meg a szakszervezeti szavazás előtt nem olyan régen. Maga az Amazon híres arról, hogy válogatott és viszonylag agresszív stratégiákkal próbálja megakadályozni a dolgozói szerveződését, ami az üzemek teleplakátolásától és külön honlapok felállításától a dolgozók megfigyeléséig és fenyegetéséig. Ám adott esetben pedig kirúgásáig terjedt.

Végső soron, akárcsak bármelyik céges vezető ragaszkodása a méltányosához vagy akár az egyenlőség tényleges értékéhez nem saját érdeke, hanem inkább a kapitalizmus igénye.

Még a munkások, katonák és piros kezeslábasba öltözött menedzserek is, akik látszólag a hatalomban vannak, végső soron csak addig vannak hatalmon, amíg a rendszer igényeit szolgálják. Mint oly sok alacsony szintű menedzser, sokan kíméletlenül gyakorolják a kis hatalmukat.

Hamarosan világossá válik, hogy ők is ugyanolyan feláldozhatók, mint a játékosok, ha nem még inkább.

A kapitalizmus végső kritikája

A kapitalizmus legnagyobb trükkje az volt, hogy meggyőzte a munkásokat arról, hogy ez egy játék, hogy minden, amit akarunk, de nincs meg, az valaki más hibája, aki “elvette” tőlünk azokat. A játékon belül ez azt jelentette, hogy minden játékos élő akadálya volt a pénznek.

Milyen szabad akarata lehet azoknak, akik milliókkal tartoznak, akiknek otthon a családjukról kell gondoskodniuk, és a hitelezők a nyomukban vannak, amikor jön valaki, és megoldást kínál, még ha veszélyes is? Bárki, aki elfogadott már kétes állásajánlatot, hogy megússzon egy rosszabbat, vagy mert munkanélküli, és fizetnie kell tudja, hogy van határa annak, hogy mennyire lehetünk igazán szabadok a választásainkban. Amikor pénzre van szükségünk.

A sorozatban végig ott a szocializmus kézjegye, a politikai propaganda legfőbb ereje, így mutatva meg, hogy az osztályharcos proletariátus győzni fog a kapitalizmus felett, hiszen a régi rendszer és annak kiszolgálói lebuknak és megbuknak.

Az, hogy ez mennyire releváns, és mennyire csak a belemagyarázás nem lehet pontosan megítélni. A rendező többször elmondta, hogy mély politikai üzenet húzódik a soroztat mögött, és ezzel akart görbe tükröt tartani a jelenlegi Dél-Koreai társadalomnak.

Jelen cikk részleteiben sem közölhető, teljes terjedelmében a szerző és az oldal tulajdona!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.