Könyv

Magyar szerző írt könyvet Terence Hill életéről

  • Szerző:nuus
  • 2020.10.17 | 11:35

Zsugabubus címmel már kapható.

“Mindig érdekeltek azok a színészek, akik amellett, hogy színes egyéniségek és érdekes történeteket éltek át, valamilyen lélekemelő gondolattal is bírnak. Terence Hill ilyen” – mondta el Király Levente. Mint kifejtette, a 81 éves, Mario Girottiként született, Terence Hillként világhírűvé vált színész példaképe Assisi Szent Ferenc: két gyermeket fogadott örökbe, elveszítette 16 éves fiát, és egész életében jótékonykodott.

“Meg akartam mutatni azt az arcát, amelyet talán kevesen ismernek. Persze a könyv alapvetően könnyed, olvasmányos, szórakoztató történetekkel teli. Terence Hillnek és a négy évvel ezelőtt elhunyt Bud Spencernek akkora kultusza van Magyarországon, hogy ami róluk szól, az sokkal inkább eljut akár milliókhoz is” – jegyezte meg Király Levente. Elmondása szerint Hill gyerekkorában nem akart színész lenni, édesanyja unszolására egy újsághirdetés nyomán ment el egy forgatásra, aztán megszerette a színészkedést. “Tudatosan képezte magát. Rendezői kérésre állatkertbe ment megfigyelni a tigris szúrós tekintetét, a verekedést a tükör előtt gyakorolta. Visszautasította Rambo szerepét, de ma is hitelesen alakítja Don Matteo pap szerepét az olasz tévésorozatban”.

A szerkesztő korábban Piedone nyomában címmel filmet is készített Bud Spencerről, amiért első külföldiként San Gennaro-díjat vehetett át Nápolyban.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.