Színház

Ma kezdődik a szabadkai Desiré fesztivál

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.23 | 08:18

Tizenhat előadást és egy Laibach-koncertet, kilenc ország produkcióját láthat a közönség december 1-ig.

Ma kezdődik Szabadkán a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amelyen tizenhat előadást és egy koncertet, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség december 1-ig.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Barbaricum alcímet viseli. A tizedik Desiré Central Station fesztivál a Hasszán Aga felesége című előadással kezdődik pénteken. Az Újvidéki Színház produkcióját Urbán András, a Desiré Fesztivál főszervezője rendezte Ljubomir Simovic drámája nyomán. A punkzenével teletűzdelt előadás a női sorsról, a női szerepekről, a nők elleni erőszakról, az áldozathozatalról és az anyaságról szól.

Szintén pénteken tekintheti meg a közönség a ljubljanai EnKnapGroup Dark union című előadását, amelynek koreográfusa Nagy József (Josef Nadj). Az előadás középpontjában egy pár áll, akiknek mindössze pár boldog pillanat adódott, mielőtt az élet múlékonysága közéjük ékelődött.

A kortárs színházi fesztivál második napján az Ulysses Színház Bakkhánsnők című előadását, majd a Tisztavizű Patakok Családja elnevezésű formáció Intimitás című produkcióját láthatja a közönség. November 25-én, vasárnap három előadást is műsorra tűznek. A Szabadkára látogatók megnézhetik a zágrábi Montazstroj Krleza, avagy mi közünk a zászlókhoz, vagy a zászlóknak hozzánk, hogy sírjunk értük című előadását, amelyet Zlatko Pakovic rendezett. Ezt követi a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház előadása. Lars von Trier Idióták című művét Nina Rajic Kranjac állította színpadra. A nap lezárásaként pedig szintén egy szlovén előadást mutatnak be: Uros Kaurin és Vito Weis HŐS 2.0 – Az előadások előadása című produkcióját láthatja a közönség.

Hétfőn a zágrábi Kerempuh Szatirikus Színház előadásában, Oliver Frljic rendezésében lesz látható Luigi Pirandello legismertebb műve, a Hat szereplő szerzőt keres. Ugyanezen az estén láthatja a szabadkai közönség a ljubljanai Via Negativa társulat 365 zuhanás című előadását. A boszniai Nemzeti Színház Féljétek Allahot: Camil Sijaric életének és halálának értelme című előadását november utolsó keddjén láthatják a fesztiválra érkezők. Ugyanaznap lesz látható a fesztiválon az első magyarországi előadás is. A szegedi Metanoia Artopédia a Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című előadást viszi Szabadkára.

Másnap egy francia és egy orosz előadás lesz látható. A Compagnie Cecile Loyer A hiány pillanatait, míg a szentpétervári Akhe Mérnöki Színház a Diktatúra című előadást mutatja be a fesztivál nézőinek. November 29-én, csütörtökön látható a fesztiválon a Tünet Együttes Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című produkciója, egy 93 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje. Ezt követően a Bitolai Nemzeti Színház Noé (Új) Macedóniája című abszurd előadása lesz látható Kokan Mladenovic rendezésében. A színház másnap a Doktor Faust című előadását mutatja be, amelyet Christopher Marlowe Doktor Faustus tragikus históriája című műve alapján Urbán András rendezett. Szintén november utolsó napján látható Szabó Veronika Queendom című előadása. A fesztivál zárónapján a Tünet Együttes Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadása után a szlovén Laibach együttes koncertjén vehet részt a közönség.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló