Vizuál

21 graffitiművész 6.7 millió dollárt nyert, mert megsemmisítették a munkáikat

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.13 | 17:43

Nemrég még a graffitis volt az egyik legnagyobb közellensége a kulturált városképnek, most viszont fordult a kocka: precedens értékű bírósági ítélet született.

A Brooklyn-i Szövetségi Kerületi Bíróság 6.7 millió dollárt ítélt meg 21 graffitisnek, akik a Long Island-en található, sokáig használaton kívüli 5Pointz gyárépület falait színpompás falfestményeikkel telefirkálták. A szebbnél szebb rajzok teljesen ellepték az épületet (amit úgy neveztek, hogy „a világ legnagyobb szabadtéri aeroszol múzeuma”) egészen a közelmúltig: 2013-ban egy befektető megvette az épületet, a graffitiket pedig eltávolíttatta. Hiába szóltak be neki, hogy nem kéne, ő azzal jött, hogy azt tesz az épülettel, amit csak akar. A bíróság másképp gondolta, szerinte az ingatlanbefektető megsértette a vizuális művészek jogairól szóló törvényt (V.A.R.A.). Indokolásában a bíróság kifejtette, hogy bár nem minden graffiti érdemli meg a művészi jelzőt, de pont a 5Pointz falfestményeinek nagy része igen. Épp ideje is volt már egy példa értékű ítéletnek, mert a graffitisek ötleteit sokan, leginkább divatmárkák nyúlják le, az ingatlanfejlesztők pedig megsemmisítik azokat. Az ítélet ellen senki nem fellebbezett.

A post shared by jodi peckman (@jodipeckman) on

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
„A párom kutyaként él”
  • szerző:nuus
  • 2018. 10. 16.
A következő cikkek betöltése folyamatban...