BabaMama

Ő itt Lucas, az első Down-kóros Gerber baba

  • Szerző:nuus
  • 2018.02.08 | 13:23

A bébiételekről híres cég minden évben megválasztja a Gerber szóvivő babáját, 2018-ban egy Down-kóros kisfiú lett a győztes.

Az egyik legismertebb bébiételeket és babatermékeket forgalmazó New Yorki cég, a Gerber minden évben megválasztja az év kisbabáját, akit amolyan szóvivőként vagy jelképként mutatnak meg a nagyvilágnak. A cég 91 éves története során 2018-ban egy Down-szindrómával született kisfiút választottak a vállalat arcának. Íme a másfél éves Lucas:

A post shared by @gerber on

Kristin Wooten, a Gerber szóvivője elmondta, hogy minden évben ők választják ki a gyermeket, aki tovább tudja vinni a Gerber majdnem egy évszázados örökségét, és Lucas tökéletesen illett ehhez a feladathoz. A daltoni kisfiút összesen 140 ezer kisbaba közül választották ki, és amellett, hogy idén a cég összes közösségi platformján feltűnik majd a kis Lucas arcképe, ő és családja 50 ezer dolláros (azaz 12 és fél millió forintos) jutalomban is részesül.

A cég ikonikus logója – amelyen Ann Taylor Cook, az első és eredeti Gerber baba látható – pont idén lett száz éves: 1928-ban került fel a bébiételekre és babatermékekre. Abban az időben a Gerber Products Company egy rajzpályázatot hirdetett, hogy minél hamarabb kiválassza a vállalat logóját, amely a legjobban és leghitelesebben tudja képviselni a cég forgalmazásra szánt termékeit. Rengeteg pályázat érkezett be, azonban volt egy, ami mindent vitt: Dorothy Hope Smith egy félig kész szénrajzzal hódította meg a zsűrit, amelyen egy négy hónapos gyermek, Ann volt látható. Így néz ki ma az idős hölgy:

Happy birthday to Ann Taylor Cook, the original Gerber baby who just turned 90!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló