A Brooklyn Museum kiállítása leplezi le a művész ruhái mögötti összetett valóságot.
Frida Kahlo több, mint 300 személyes tárgya került elő 2004-ben egy mexikói fürdőszobából. A coyoacani La Casa Azulban felfedezett kincseket most a Brooklyn Múzeum állította ki.
Ez a new yorki tárlat nem a szokványos festészeti látnivalókkal szolgál – itt a művésznő összetett örökségének más aspektusaival lehet inkább megismerkedni: a származása, a testi fogyatékossága és a politikai nézetei is teret kaptak. A Kahlo által csak Gringolandia-ként emlegetett Egyesült Államok-beli élmények is szóba kerülnek, illetve a sajátos öltözködésébe is betekinthetünk, a festőnő alakját formázó 3D-s modellek segítségével.
Nem maradhatott ki a messzeföldön híres Isthmus-ruha, amelyet a matriarchátusnak számító Tehuantepec vidék asszonyai hagyományosan viselnek. A gyakran virágokkal borított tehuana-öltözék része a poncho-szerű, négyszögletű huipil felső, a rebozo kendő és a bő rabona szoknya is.
A bő ötven évig rejtőzködő kollekciót Marta Turok mexikói antropológus alaposan áttanulmányozta. Spanyol, guatemalai és kínai darabok is fellelhetőek a holmik között, plusz a művésznő saját tervezésű viseletei. A betegeskedő Kahlo az élete nagy részét a Kék Ház falai közt töltötte. Mikor már képtelen volt utazni, akkor a barátai lepték meg távolról hozott textilekkel és ruhadarabokkal.
A Tehuana-esztétikát megtartva, kortárs elemekkel álmodta meg saját tervezésű ruháit, egy Singer varrógép bevetésével. A festőnőt hatéves korában érte gyermekbénulás, amely következtében a jobb lába rövidebb lett. Majd 1953-ban amputálni is kellett ezt a végtagot. 18 évesen egy baleset során a kulcscsontja, a gerincoszlopa és a jobb lábfeje tört el.
Így rengeteg gyógycipőt, merevítőt és fűzőt is viselnie kellett élete során, melyeket dekorációval dobott fel.
A látszat csal
című kiállítás (Frida Kahlo: Appearances Can Be Deceiving) lerántja a leplet Kahlo sérült testéről is, ám olyan köntösben mutatja be a festő-ikont, mint aki előnyt kovácsolt abból, hogy a tehetsége és a divat segítségével fantasztikus kollekciókban mutatkozhatott. A Remezcla kiemeli, hogy Kahlo saját magára elsősorban nem mozgáskorlátozottként tekintett, hanem olyan valakire, mint aki ennek dacára egy új identitást képes kialakítani.
