Femin

Katy Perry eskü alatt vallja, hogy Dr. Luke nem bántotta

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.29 | 07:19

Perry tanúvallomásának Kelly Clarkson viszont ellent mond.

Nyilvánosságra került Katy Perry tanúvallomása, melyben azt állítja: őt nem erőszakolta meg Dr. Luke – mely információt korábban Kesha terjesztett a férfiról. Perry még 2017 július 21-én állt a bíróság elé, és nem erősítette meg Kesha gyanúját, aki viszont szexuális zaklatással vádolja egykori menedzserét.

A férfi jogászai szerint a 31 éves énekesnő hintette el a 33 éves kolleganőjéről azt, hogy őt is bántalmazta védencük:

Kesha találta ki az egészet, hogy rossz hírét keltse Dr.Luke-nak. A szóbeszédnek pedig sokan felültek. Köztük Lady Gaga is, 2016-ban, ami dühítő és nagyon igazságtalan is.

áll Luke védőinek augusztus 27-ei közleményében. Perry pedig esküt is tett arra, hogy védencük sosem bántotta őt.

Kesha azóta sem kért bocsánatot. Sőt, ismét azt nyilatkozta, hogy Katyt biztosan megerőszakolta Dr.Luke. Nem tud túllépni ezen a fejében létező, fals tényen.

Erre még aznap válaszolt Kesha csapata, részükről teljes a visszakozás. Szerintük az énekesnő sosem állította azt, hogy tudomása volna róla: Perryhez hozzányúlt Dr.Luke. Szerintük a férfi egy magán-üzenetváltást fújt fel, mely Kesha és Gaga közt zajlott, Perry állítólagos bántalmazásáról.

Viszont Kesha segítségére sietett Kelly Clarkson: szerinte a producer hajlamos zaklatásra és mások lealacsonyítására.

Sosem láttam még senkit, aki bírná ezt a fickót. Mindenki szemét alaknak tartja, aki másokat becsmérel. Őszintén szólva: egyszerre kedves és bántó is tud lenni. Nem csípem különösebben.

nyilatkozta Clarkson.

Kesha jogi csatája a megosztó jellemű producerrel 2014 óta zajlik – azt megelőzően egy évtizeden át tartott kettejük (bántalmazó) kapcsolata, melyet a férfi azóta is tagad: szerinte a húgaként bánt mentoráltjával. A harmadik albumával tavaly jelentkező énekesnőt még jelenleg is köti a szerződése a kiadóhoz, és így: a producerhez is, teszi hozzá a People.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.