Orosz-ukrán háború

Kockázatos közel állni Putyinhoz, mert magas a halálozási arány

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.08.25 | 07:18

Franciaország ironikusan reagált Prigozsin halálhírére

Catherine Colonna francia külügyminiszter ironikusan reagált csütörtökön Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítójának halálhírére.

A francia diplomácia vezetője szerint “a (Vlagyimir) Putyinhoz közelállók körében kiemelkedően magas a halálozási arány”. “Kockázatos tevékenység” – tette hozzá Colonna az AFP hírügynökségnek, de nem kívánt bővebben nyilatkozni.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldos magánhadsereg alapítója is rajta volt azon a magánrepülőgépen, amely szerdán lezuhant az oroszországi Tver megyében. Az orosz hatóságok szerint a balesetet a gépen tartózkodó hét utas és három pilóta közül senki sem élte túl.
A francia külügyminisztérium hivatalosan azt közölte, hogy “nem áll módjában kommentálni a baleset körülményeit, amelyekről minden elmondható, csak az nem, hogy világosak”.

Túl korai lenne még felmérni Prigozsin feltételezett halálának következményeit

– hangsúlyozta a tárca. “Ha ez a halálhír beigazolódik, az jelentős dolog lesz” – tette hozzá. A Wagner egy bűnszervezet, amely (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) piszkos munkáját végzi Ukrajnában és több afrikai országban, egy olyan milícia, amely rablásokból, fosztogatásokból és gyilkosságokból él. Prigozsin kézjegye a vér és a bűnözés” – vélte a francia külügyi tárca az AFP-nek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló