Labdarúgás

Ő menthette meg Christian Eriksen életét: hősként ünneplik a dánok kapitányát

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.13 | 11:32
  • trendindex: 2

Sokkolta a világot a tegnapi Dán-Finn mérkőzés.

A dán Christian Eriksen, 109-szeres válogatott középpályás a 43. percben egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett.

A 29 éves játékost mintegy tíz percig, a pályán élesztették újra, döbbent csapattársai védősorfalat álltak körülötte, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból – a közönség tapsa közepette.

Eriksen újraélesztése – egy nem sokkal későbbi Reuters-fotó tanúsága szerint – sikeres volt, a játékos a homlokát fogva, nyitott szemmel, a sajtóhírek alapján stabil állapotban hagyta el az arénát, és szállították kórházba.

A történtek óta az egész világ Eriksen egészségéért imádkozik, de a nap másik hősét, a dánok csapatkapitányát, Simon Kjær is hősként ünneplik. Ő volt az, aki elsőként rohant a pályát átszelve Eriksenhez. Míg a többiek egy pillanatra megdermedtek a látványtól, Simon Kjær nem tétlenkedett, szabaddá tette Eriksen légutait, kihúzta a szájából a nyelvét, stabilizálta a testhelyzetét és ő maga kezdte el az újraélesztést, amíg az orvosi csapat be nem ért a pályára.
Ez már önmagában egy hőstett, hiszen senki nem tudja, mi lett volna, ha nem reagál ilyen gyorsan. Amikor az orvosok megkezdték az újraélesztést, Simon Kjær felszólította csapattársait, hogy álljanak sorfalat Eriksen körül, hogy barátjuk ne az egész világ szeme láttára küzdjön az életéért.

Simon Kjær lélekjelenléte szinte emberfeletti volt. A traumatikus élmény után pedig ő volt az, aki kirohant a pálya szélére, hogy lelket öntsön Eriksen feleségébe!

Minden tiszteletünk, Simon Kjær! 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló