Labdarúgás

Nagy Ádám hetekig nem játszhat, kihagyhatja a szlovákok elleni meccset

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2019.08.21 | 10:45

A focista az angol másodosztályban szereplő Bristol City múlt hétvégi bajnokiján sérült meg.

Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.

A középpályás csapatának, az angol másodosztályban szereplő Bristol Citynek a múlt hétvégi bajnokiján sérült meg, kevéssel azután, hogy gólt szerzett. Edzője, Lee Johnson kevéssel a találkozó után még úgy nyilatkozott, minden bizonnyal apróbb problémámról van szó, kedden viszont már nem tudott jó hírekről beszámolni.

A Bristol City Facebook-oldalára tette ki a szakember nyilatkozatát kedd este, amelyben elmondta, hogy nagyon komoly baj valószínűleg nincs, ám három-négy hétig nem számolhat a futballistával, akit két hete szerződtetett a klub. Johnson elmondta, hogy Nagy Ádám bokáját egy specialista is megvizsgálja hamarosan, és azt követően derül ki, milyen kezelést igényel a sérülés. A magyar válogatott, amely jelenleg vezeti Eb-selejtezős csoportját, szeptember 9-én fogadja Szlovákiát.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
Sean Bean nem akar többé meghalni
  • szerző:nuus
  • 2019. 09. 20.