Labdarúgás

A Barca-vereség után Koeman bírálta csapatát

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.10.18 | 15:18

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője kritikával illette csapatát a Getafétól a spanyol futballbajnokságban szombat este elszenvedett 1-0-s vereséget követően.

Nem játszottunk elég jól, különösen a második félidőben mutatott futballunk nem tetszett.  Túl gyakran vesztettük el a labdát, és lehetővé tettük, hogy az ellenfél veszélyes helyzeteket alakítson ki.

– idézte a holland szakvezetőt a madridi Marca.

Koeman, aki a katalán együttessel nyári szerződtetése óta először kapott ki, kitért a büntetőre is, amelynek értékesítésével a Getafe otthon tartotta a három pontot.

Nem tudom, hogy tizenegyes volt-e, vagy sem, de a Getafe-játékosok keresték a lehetőséget, hogy büntetőhöz jussanak, mi pedig szenvedtünk ettől. Nagyon kevés lehetőséget teremtettünk a gólszerzésre, azok legtöbbjét is az első félidőben.

-tette hozzá.

A bíráskodásra vonatkozó kérdésre Koeman így felelt: “nem szeretek a játékvezetésről beszélni, most sem teszem, mindenkinek megvan a saját véleménye erről. Amúgy szóltam a vezetőbírónak, hogy a 12-es számú hazai játékos tiszteletlen volt velem szemben, de nem fogom megismételni, mit mondott nekem.”
A Koeman irányította katalán csapat a hétvégi La Liga-forduló után kedden a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.