Tech
Sokak számára nagy öröm a Google Térkép új funkciója!
Könnyebb lesz a tájékozódás gasztro-fronton, mint valaha.
A Google Térkép még inkább felhasználóbaráttá válik a frissített funkcióval, ami lehetővé teszi az ételképek azonnali azonosítását az alkalmazásban. Az újítás célja, hogy könnyebbé tegye a felhasználók számára az éttermek és kávézók kínálatának böngészését, és megkönnyítse a menü tervezését azoknak, akik előre szeretnének tájékozódni az ételekről.
A felhasználók már korábban is értékelhették és megoszthatták élményeiket az ételekről és italokról a Google Térképen, azonban a probléma az volt, hogy ezek a fotók gyakran nehezen voltak összevethetőek az étlap elemeivel. Az új funkció ezen változtat, és az étlapon szereplő tételeket automatikusan hozzárendeli a felhasználók által feltöltött képekhez. Emellett az étlap alapján további információk is elérhetőek, mint például az, hogy egy szendvics milyen összetevőkből áll, és láthatunk olyan címkéket is, mint pl. a népszerűség, vegetáriánus jelleg, árkategória stb. – magyarán sokkal egyszerűbb lesz tájékozódni a közeli, ismeretlen étterem kínálatáról, mint valaha.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.