Tech

Konnektivitás újratöltve: a Xiaomi bemutatta az új „Human x Car x Home” koncepcióját

  • Szerző:nuus
  • 2024.02.28 | 10:18

Ez új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.

A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új „Human x Car x Home” stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.

A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált nemzetközileg, ízelítőt adva abból, hogy milyennek képzeli el az okos eszközökkel bőven ellátott jövőt a Xiaomi – egy olyan új világot, amelyben a felhasználói igényeket egy közös okos ökoszisztéma fogja kiszolgálni.

“A Xiaominál úgy véljük, hogy a technológiának emberközpontúnak kell lennie. Az innovációnk olyan filozófiát követ, amely a legelső helyre a felhasználók igényeit helyezi. Ezt fejezi ki a „Human x Car x Home” elnevezésű stratégiánk, amelyben arra köteleztük el magunkat, hogy egy még teljesebb körű, és a korábbiaknál jóval jobb minőségű konnektivitás élményt fogunk biztosítani a felhasználóinknak. Azzal, hogy az emberközpontúságot, az okos autókat és -otthonokat a stratégiánk alapvető elemeivé tettük, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a konnektivitást teljeskörűvé tegyük, gyakorlatilag bármely, a piacon elérhető eszközre kiterjesszük”

– mondta el Daniel Desjarlais, a Xiaomi International kommunikációs igazgatója. Hozzátette: „Arra invitáltuk az MWC résztvevőit, hogy elsőkézből ismerkedjenek meg azzal a vízióval, amely a Xiaomi jövőről alkotott koncepciója mentén, a gyakorlatban megvalósuló innovációkon keresztül fogja átalakítani a konnektivitás fogalmát.”

Ezen az eseményen mutatták be a Xiaomi 14 termékcsaládot, valamint a Xiaomi Pad 6S Pro 12.4 tabletet és több más a Xiaomi AIoT platformjához kapcsolódó új eszközt is, amelyeket arra terveztek, hogy még magasabb szinten valósítsák meg az intelligens élet koncepcióját. A Xiaomi Imagery Technology kiállítási területen a vállalat azt mutatta be közelebbről, hogyan emelte be a Leica kifinomult optikai technológiáját a Xiaomi az okostelefonjaiba, a CyberDog 2 pedig azt demonstrálta a látogatóknak, mennyire kiszélesedett a Xiaomi termékportfóliója.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló