Tech

Ezért nem bírja a telefonod akksija egy napig se

És nem is fogja még egy darabig, szóval a macerás külső akksikra továbbra is szükség lesz.

Általánosságban elmondható, hogy a telefonjaink alig győzik akksival, a legtöbb nem bírja egy napig sem intenzív használat mellett. Ez alól mondjuk kivétel az Energizer okostelefonja, ami inkább egy akksi telefonnal, mint egy telefon nagy akksival.

Miért nem bírják a telefonok?

Jó sok évvel ezelőtt, amikor még az elpusztíthatatlan Nokia 3310 uralta a piacot, az akkumulátorok simán bírták napokig, akár egy hétig is. A gond csak az, hogy többek között a telefonjaink hatalmas kijelzőt és őrült gyors internetet kaptak, az akkumulátorok technológiája viszont nem fejlődött ilyen iramban. Ugyanazt a lítiumos megoldást használjuk a ’90-es évek óta, mára pedig kihoztak ebből mindent, amit ki lehetett.

Tehát, a telefonok összességében sokkal többet tudnak, az akkumulátor viszont nem tartja a lépést.

Természetesen dolgoznak új fajta technológiákon, például a szilárd akksikon, amelyekbe valószínűleg több energiát tudnak zsúfolni. Persze előfordulhat, hogy addigra a telefonok még többet tudnak majd, így elavult lesz az egész, mire egyáltalán elkészítik.

Címlapkép: Pixabay


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.