Tech

Az Apple-nek mégsem kell kifizetnie a 13 milliárd eurós bírságot

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.07.15 | 18:48

Megúszták a büntetést.

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottságnak az Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát, így a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

(fotó: Johannes Eisele / AFP)

Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az Apple amerikai informatikai óriáscég és az ír adóhatóság közötti, adókedvezményről szóló megállapodás sérti-e a szabad versenyt. Az uniós bizottság 2016 augusztusában azt állapította meg, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót (akkori árakon körülbelül 4 ezer milliárd forint), valamint kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

Keresetében a brüsszeli testület emlékeztetett arra: az uniós szabályok tiltják, hogy a tagállamok például tiltott adókedvezményekkel tisztességtelen előnyökhöz juttassanak bizonyos kiválasztott cégeket. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű törvényszéke ítélete szerint Brüsszelnek nem sikerült “megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania”, hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén.

 

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
Íme a legújabb Samsung modellek
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 08. 07.