Tech

Nagyobb mint egy kosárpálya, és ül benne 40 ember – leesne az állad a történelem legnagyobb tankjaitól

  • Szerző:nuus
  • 2017.08.04 | 06:45

A tankok feltalálása óta többször elgurult már a mérnökök gyógyszere, amikor egy csatákat eldöntő új szuperpáncélost kellett kitalálniuk. Valamiért mindig úgy gondolták, hogy minél nagyobb, annál jobb. Így születtek meg a 20. század legnagyobb tankmonstrumai.

A páncélozott harckocsit, köznapi nevén a tankot az I. világháború nyugati hadszínterén, Francia- és Németország között kialakuló állóháború hívta életre, bár évszázadokkal korábban már Leonardo is tervezett hasonló járművet. A tankok azóta is lényegében ugyanarra a kaptafára készülnek: a lövedékeknek ellenálló páncélozott jármű lánctalpakon haladva győzi le a terepakadályokat, a tetején pedig egy forgatható lövegtorony kap helyet, amiből tüzelni is tud az ellenségre.

Bár a 20. század során voltak rendkívül őrült kísérletek a klasszikus tankforma megreformálására, a mérnökök sokszor pusztán a jármű méreteinek növelésével próbáltak minél ütőképesebb harci járművet alkotni, házméretű gépszörnyszülötteket tervezve meg ezzel. A történelem legnagyobb tankjait a király infóvideóiról ismert RealLifeLore gyűjtötte egybe:

These Are the Largest Tanks Ever Designed

This video was done in a collaboration with Real Engineering. Please go ahead and check out his wonderful video next here! https://www.youtube.com/watch?v=HUgV8_meyo8 Tanks come in all shapes and sizes, but some designs are a little more insane than others.

A világ első, csatában is bevetett tankja a brit Mark I volt, ami összesen 28 tonnát nyomott, 9,75 méter hosszú, és 4,12 méter széles volt. Térbeli kiterjedését nézve nincs lényeges különbség közte, és napjaink egyik legjobb tankja, az amerikai hadsereg által jelenleg legszélesebb körben használt harckocsija, az M1 Abrams között, ami 7,92 méter hosszú, és 3,64 méter széles. A súlya viszont több, mint a duplája a Mark I-ének (28 vs. 62 tonna), és napjaink amerikai csúcsmodellje sebességben is csúnyán elveri az angolok első tankját: az M1 Abrams több mint 70 km/órával is képes repeszteni, míg a Mark I sebessége csak 6 km/óra volt.

A két modell között eltelt kb. 70 évben a mérnökök elég korán elindultak a „még több páncél, még több ágyú, még nagyobb tank” úton, a franciák például már az I. világháború alatt megtervezték a Char 2C-t, amit aztán 1921-ben le is gyártottak. 69 tonnájával még az M1-nél is nehezebb volt, és hosszban is rávert az amerikaira (több mint 10 méteres volt a francia monstrum), az üzemeltetéséhez pedig összesen 12 ember kellett (az M1-ben 4-en férnek el). De mire eljött a II. világháború, a franciák már semmire sem mentek a Char 2C-vel.

Az első tank bevetése után természetesen minden hadsereg azonnal nekilátott a tankok fejlesztésének. A németek egyik legdurvább válasza az angol tankokra a K-Wagen volt, egy olyan hatalmas tank, amit összerakva nem is lehetett szállítani, ezért 6 nagyobb darabra szétszerelve kellett a frontra szállítani, és a helyszínen összerakni. Mire bevethették volna, a háború véget ért, ami elég nagy szerencse a szövetséges katonáknak, ugyanis nem valószínű, hogy bárki szeretett volna összefutni egy 120 tonnás harckocsival a csatatéren. A K-Wagennek nem volt lövegtornya, négy ágyúja, és számos gépfegyver a tank oldalából állt ki minden irányba, hogy lekaszálják az ellenséges gyalogságot. A 13 méter hosszú tankban összesen 27 katona fért volna el. A biztonság kedvéért még egy lángszórót is beleépítettek.

A fegyvergyárak mérnökei aztán a 2. világháború elején őrültek meg teljesen, ekkor tervezték meg a németek a Panzer VIII Maus-t, ami 188 tonnájával máig a világ legsúlyosabb tankja. A harckocsi lelke a tetejére pakolt 128 milliméteres ágyú volt, ami akár három kilométer távolságból is ripityára lőtt volna bármilyen másik tankot egyetlen lövéssel. A tankra pakolt páncél vastagsága helyenként a 20 centit is meghaladta (ezért volt ilyen dög nehéz). Használat közben aztán kijöttek a nagy súly hátulütői, a Maus ugyanis olyan nehéz volt, hogy egyetlen hídon sem tudott átkelni…

Hitler azonban még ennél is tudott nagyobbat álmodni, legalábbis azonnal igent mondott a Landkreuzer P.1000 Ratte terveire. A tank soha nem készült el, de a tervek szerint a súlya körülbelül 1000 tonna lett volna, amiből 300 tonnát csak a muníció tett volna ki, ennyivel már nem csak egy ellenséges hadsereget, de talán az egész bolygót is szét lehetett volna lő. A Landkreuzer hossza 39 méter lett volna, ami kicsit nagyobb, mint egy kosárlabdapálya, a működtetéséhez pedig 41 fős személyzetre lett volna szükség. A tankóriás lényegében egy szárazföldi hajó lett volna, a tervek szerint hajómotorok hajtották meg, és az ágyúi is akkorák voltak, mint egy csatahajónak. Hatalmas súlya és mérete ellenére nem vánszorgásra tervezték, a 16000 tonnás teljesítménnyel körülbelül 40 km/órás sebességgel tudott volna átszáguldani mindenen. Akár ellenséges tankokon is.

A Landkreuzer P.1000 Ratte-ba terveztek orvosi szobát, külön WC-t, és egy kisebb garázst is, ahonnan motorokkal lehetett volna kihajtani felderítő feladatokra. Végül győzött a józan ész, a tank ugyanis akkora lett volna, hogy hiába tűnt megállíthatatlannak a szárazföldön, egy ekkora felületű járművet a levegőből simán telibe lehet találni a legnagyobb bombákkal is…


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.