Tech
Viszlát gombok, mindent köszönünk!
Egy korszak lezárult, a BlackBerry bejelentette, ennyi volt, kész, többé nem gyártanak telefonkészüléket, hanem csak szoftvert.
Véget ért egy korszak: a BlackBerry nem gyárt többé mobiltelefonokat. Vége a kísérletezésnek a gombokkal, vége az érintőképernyős próbálkozásoknak is. A cég nem gyárt többé hardvert.
Közleményükben azt írják, hogy az eszközök gyártását rábízzák más cégekre. “A szoftver az új BlackBerry” – hirdeti a cég honlapja öles betűkkel.
Mintha már szégyellték volna
Pedig a cég még azzal is megpróbálkozott nemrég, hogy pont saját szoftveréről mond le. 2015-ben piacra dobak egy olyan telefont, amin a Google Androidja futott. Természetesen fizikai gombok ezen is voltak, bár mintha kicsit szégyellte volna a cég a létezését: jól eldugták a hátlap mögé, hogy egy csúsztatás után használhassa az, aki akarja.
![blackgoogle](https://nuus.hu/wp-content/uploads/blackgoogle.jpg?x33573)
Ilyen emberből nem volt sok: a drága telefonból nem sokat tudtak eladni.
John Chen, a cég vezérigazgatója májusban nyilatkozta azt, hogy szeptemberben eldől, van-e értelme folytatni. Eldőlt: nincs. Pedig a telefont gyártó kanadai cég megelőzte korát. Az első, emailek kezelésére, internetezésre és telefonálásra egyaránt használható telefont 2002-ben mutatták be – öt évvel az első iPhone debütálása előtt.
Az utolsó rajongó is elpártolt
A márka nagy rajongója volt Barack Obama amerikai elnök is. Idén nyáron a Fortune írta meg, hogy ő is lecserélte telefonját, és már nem BlackBerry-t használ.
A cég egyelőre azt nem közölte, hogy BlackBerry néven jelenik-e meg valaha új telefon – akár úgy is, hogy a hardvert már más gyártja majd.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.