Tech

Most akkor le kell ragasztanunk a webkamerákat, vagy sem?

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.05 | 14:14

A szakértő szerint mindenképpen, de lehet, hogy már az is kevés.

A hackerek fertőzött weboldalakon keresztül, biztonsági hibák kihasználásával tudják átvenni az irányítást a webkamerák felett, éppen ezért egyre többen ragasztják le a laptopokon lévő kamerákat, hogy azzal csak akkor készülhessen felvétel, amikor az ők akarják. Olyan, a technológia világával nem éppen hadilábon álló guruk, mint például Edward Snowden és Mark Zuckerberg is ezt a megoldást használja, de a Verge által megkérdezett szakértő szerint is valós a veszély, ami ellen a ragasztószalag a legolcsóbb és a legegyszerűbb megoldás:

Ezt persze már sokan eddig is tudták, a fenti videónak már nem is ez a tanulsága, hanem az, hogy hiába ragasztjuk le a laptopok kameráit, ezen kívül is csomó olyan eszköz van, amin keresztül kémkedhetnek utánunk, és eddig nem gondoltunk rá. Ott van például az okostelefon, amin szintén van kamera, mindkét oldalán, sőt, mikrofon is, amivel egy tapasztalt hekker hangfelvételt tud készíteni rólunk. Ez ellen pedig a szigetelő szalag sem véd, hiába ragasztjuk le a mikrofont, az azon keresztül is rögzít. Ráadásul egyre több hangvezérléssel működtethető okos eszköz készül el, az ezekben lévő mikrofonok mind veszélyforrást jelentenek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.