Fintech

A Holdra küldenék Észak-Korea vezetőjét Kim Dzsongunt

  • Szerző:nuus
  • 2018.01.22 | 14:52

Még blockchain részvényeket is kibocsátanak érte. Igen. Persze, hogy vicc. De annyira jó, hogy szinte kedvünk támadt vásárolni.

 

Forrás: Spacekim

Amíg a szabályozó hatóságok egymással versenyezve adják ki a figyelmeztetéseket, hogy az ICO-k ugyan részvénynek tűnő dologgal látják el a befektetőket, de semmilyen hagyományos betétvédelem nem vonatkozik ezekre, addig egy csapat simán viccet csinál az ICO-kból. A SpaceKim projekt annyira szép, annyira okos, hogy ritkán látni ilyet. De nézzük az elejétől.

A kriptovaluták értékének hatalmas emelkedése, mint a bitcoin vagy az ethereum, tömegeknek hozta meg a kedvét a kriptovaluta spekulációhoz. A kriptopénzekkel való kereskedelem mellett pedig népszerűvé vált az ICO nevű közösségi finanszírozáshoz hasonló eszköz is, amely során a résztvevők a részvényekhez nagyon hasonló részesedést vesznek bitcoinnal vagy ethereummal egy induló cégből. A részvénytől csak az különbözteti meg az ICO-kat, hogy ezek nem szabályozott körülmények között működnek, így nem tudod mennyit buksz majd rajta, mennyit nyersz, vagy pontosan mennyit ér a befektetésed.

A Spacekim poén ICO célja, hogy összeszedjék a pénzt a Pulgasari-1 termonukleáris hajtású holdrakétára, amely eljuttatja Kim Dzsongunt a Holdra, hogy ott lecserélhesse az amerikai zászlót észak-koreaira. A támogatók megnyugodhatnak, hogy a dzsuce rendszerrel teljesen kompatibilis, token alapú, nagyon blockchain rakéta építésében vehetnek részt, amelyben lesz MI is, app is, és decentralizált rendszerben még holdbéli telkeket is oszt. Szóval a kampány nem ígér lényegesen többet, mint egy-két elrugaszkodottabb ICO.

A távlati tervek között szerepel még a Mars kolonizálása, a Tejút Szójatejútra való átkeresztelése valamint a csillagközi szocializmus teljes győzelme is. A szakértői csapatban olyan ismerősnek tűnő nevek tűnnek fel, mint Il-Ung Masg és But Err-Ing, azaz Elon Musk és Vitalik Buterin, az Ethereum atyja. És nem csak ezek a poénok vannak elrejtve a gyönyörűen megdizájnolt oldalon. Érdemes öt-tíz percet eltölteni a SpaceKimen és szétnézni. Az év eddigi legjobb vicce.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.