Gamer

A szex annyira nem szexi a videojátékokban

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.10 | 16:07

A kanos programozók már a '80-as évek óta építenek videojátékokat a szexre, és szexet a videojátékokba. Bár ezek közel sem voltak túl szexik, sőt, még a modern játékokban sem sikerül mindig túl jól.

Az egyik legelső és legmocskosabb játék a Take Custer’s Revenge volt, amelyben nyilakat kellett kikerülni, hogy a főhős elérjen a meztelen, oszlophoz kikötözött indiánlányhoz, hogy megerőszakolhassa.

Ott volt még az X-Man című játék, aminek sok köze nincs a Marvel univerzumához, de legalább egy meztelen férfival lehet üldözni egy meztelen nőt egy labirintusban. Ha sikerült utolérni, a játékos természetesen megkapta a jól megérdemelt szexelő pixeleket.

Az igazán erotikus korszak csak az internettel jött el a videojátékokhoz

Ekkor a kanos programozók új erőre kaptak, elterjedtek a kattintgatós, sztorimesélős pornójátékok, és ezt imádták az emberek. A legtöbben logikai feladatokat kellett megoldani, ezért pedig meztelenség volt a jutalom. Ezek kezdetben még viccesek voltak, viszont az elmúlt tíz évben már inkább ijesztő szexjelenetek jelentek meg.

Ez annak köszönhető, hogy az ábrázolt karakterek egyre emberibbek, és ez inkább kellemetlen, mint izgató. A karaktermodelleket nem tudják élethűen mozgatni, így az intim pillanatok eléggé zavarba ejtőek az újabb játékokban is. Szóval  videojátékos erotika forradalmára még várnunk kell.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Gasztró
Már van pizza egyetem is!
  • szerző:nuus
  • 2018. 08. 31.
A következő cikkek betöltése folyamatban...