Gamer

Öt játék, aminek ki kell jönnie a mini PlayStation-re

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.21 | 06:55

Több, mint 25 év telt el a legelső PlayStation megjelenése óta, a Sony most bejelentette, hogy újraalkotják, csak kicsit kisebb lesz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PlayStation (@playstation) által megosztott bejegyzés,

A Nintendo nagyjából egy éve dobta piacra a Nintendo Super NES-t, amely az ő legelső konzoljuk.A Sony is beállt a sorba az eredeti PlayStationnel, ami 99 dollárba kerül majd, két klasszikus kontrollerrel, és húsz ikonikus játék is jár majd hozzá. Nyilván nem véletlenül időzítették december 3-ra a globális megjelenést, ugyanis így még simán bekerülhet a karácsonyfák alá.

Játékok, amelyek nélkül nem lenne teljes a retro élmény

Néhány játékot már bejelentettek: Final Fantasy VII, Tekken 3, Ridge Racer Type 4, Wild Arms és Jumping Flash. Ezek már biztosan jönnek a mini PlayStationnel együtt, de még van pár cím, ami kötelező egy ilyen konzolra.

Metal Gear Solid

Ez az a játék, amely az elsők között mutatta meg, hogy milyen is videojátékozás közben megélni egy sztorit. Még akkor is, ha kicsit vontatottak voltak a közjátékok.

Final Fantasy VIII

A nyolcadik rész durva felépítésbeli változásokat hozott a Final Fantasy-ba, ezért eléggé megosztotta a játék rajongóit. A sztori egy tiniszerelem körül forog, tele váratlan fordulatokkal. Egyébként ez az egyik Final Fantasy, amely még nem jelent meg újra, modernebb formában, mint a VII, vagy az X, amelyek kijöttek Nintendo Switch-re és Xboxra.

Tony Hawk’s Pro Skater 2

Ez az egyik legnagyobb klasszikus a gördeszkás játékok terén, és rengeteg platformra megjelent, PC-re, PS1-re, iPhone-ra, GBA-ra és Mac-re is. 2001-ben kiadott könyvbe, ahova az olyan játékokat gyűjtötték, amelyeket muszáj kipróbálni, mielőtt meghalunk.

Spyro the Dragon

Spyro az egyik legnépszerűbb kis sárkány a világon, ezzel együtt az egyik első is, akivel 3D-ben lehetett kalandozni, ugrálni az akadályok fölött és átrepülni szakadékokat.

Gran Turismo 2

Habár a Ridge Racer Type 4-et tartják a legjobb autóversenyes játéknak, ami megjelent PlayStation 1-re, a Gran Turismo 2 is egy ikonikus játék. Nagyjából olyan volt, mint a Ridge Racer szerethető, kicsit kocka unokatesója, akinél kicsit lassabban történtek a dolgok. Míg a Ridge Racer-ben egyből kocsiba lehetett pattanni és versenyezni, a GT 2 első pár órája a jogsi megszerzéséről szólt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló